Felújítják a Nyugati pályaudvart

A fővárosi elővárosi vasútvonalak és pályaudvarok tervezett korszerűsítése során a Nyugati pályaudvart is felújítják – a kiviteli terveket 2012. júniusig kell elkészíteni. A beruházások mintegy ötmilliárd forintos előkészítési költségeit nagyrészt az Európai Unió strukturális alapjai biztosítják.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. szerint már zajlik az elővárosi vasúthálózat fejlesztését szolgáló projektek előkészítése, amelyek nyomán a Nyugati pályaudvar és a csatlakozó budapesti vonalszakaszok is megújulhatnak.

18 peronos vágány lesz

A Nyugati pályaudvar teljes körű korszerűsítése többek között a vasúti pálya, a felsővezetékek, a biztosítóberendezés, valamint a távközlési rendszer felújítását foglalná magába. A kapacitáshiányos állomás és bevezető vonalszakasz új vágányok építésével jelentősen bővülne, zavarérzékenysége pedig lényegesen csökkenhetne, áll a NIF közleményében.

A pályaudvaron várhatóan 18 peronos vágány létesül, amelyek között 55 centiméter magas peronok épülnek. Ezek a korszerű járművek padlószintjéhez igazodnak, hogy a ki- és beszállás kényelmes legyen.

A peronokon új perontetők lesznek, és megújulnak a csarnoképület utasforgalomhoz kapcsolódó létesítményei is. Ezeket akadálymentesítik (beleértve a burkolatokat, a megközelítési lehetőségeket, a lifteket), az utastájékoztatás rendszerét – a hangos és a látható tájékoztatást is – pedig teljes körűen korszerűsítik.

Mindennek hatására a menetidő kismértékben, a késések száma és időtartama jelentős mértékben csökkenhet, állítja a NIF.

Két éven belül készek a kiviteli tervek

A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, jelenleg az engedélyezési tervek készítése folyik. A többi folyamat – az örökségvédelmi hatásvizsgálat, a környezeti hatástanulmány, illetve hatásvizsgálat elkészítése, a jogerős hatósági és közműengedélyek beszerzése – a tervezési szerződésben meghatározottak szerint halad. A kiviteli terveket legkésőbb 2012. június elejéig nyújtja majd be a Viteco Kft.

A beruházás előkészítési munkálatai más projektekkel együtt folynak, ezek előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül összesen mintegy bruttó 4,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az európai strukturális alapokból finanszírozzák.

forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes