Felesleges megállók a négyes metrón?

A KDOE szakszervezet egy nyilatkozatban fejtette ki a BKV anyagi helyzetét megoldó javaslatait a buszok finanszírozásától a HÉV és a villamosok átszervezéséig.

kiskep

A munkavállalók érdekeit védő szakszervezetek legtöbbször logikusan a status quo fenntartásában érdekeltek, mivel bármely változtatás a munkahelyek megszüntetésének veszélyét hordozná magában. A Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete (KDOE) azonban mindemellett példásan konstruktív javaslatokkal állt a nyilvánosság elé.

Természetesen nem támogatják a buszágazat átszervezését, amelyet ők privatizációnak neveznek (a vonalak alvállalkozóknak való kiadásáról van szó). Konkrét okokat nem neveznek meg, csak a nem hatékony működést, valamint a fővárosnak és a munkavállalóknak való károkozást említik. Tapasztalataik szerint a magánvállalkozók adót csalnak és munkavállalóik szociális juttatásait is megvonják – ami végső soron nemzetgazdasági szempontból sem éri meg az államnak.

A buszpark lecserélését Ikarus és Credo flottabérléssel és lízinggel oldanák meg, amelyekre – a szakszervezet információi szerint – a cégek is nyitottak lennének. A vállalat anyagi problémáinak megoldására javasolják a négyes metró vonalán négy állomás (Bocskai út, Fővám tér, Rákóczi tér, Köztársaság tér) munkálatainak leállítását. Ezzel valóban lehetne pénzt megtakarítani, s már többen kifogásolták a sűrű megállókiosztást, de kérdés, megérné-e egy magas készültségi fokon álló létesítményt parlagon heverni hagyni? Különösen, hogy a többi állomás kijáratait, elhelyezkedését már nem, vagy csak igen költségesen lehet változtatni. Arról pedig nem is beszélve, hogy a Rákóczi téri állomás nélkül a metró elvesztené a körúti villamossal való belvárosi átszállási kapcsolatot.

Megállókat szüntetnének meg a HÉV-vonalakon is, és több villamosjáratot – magyar sajátosságoknak megfelelően – EU-s forrásokból gyorsvasúttá alakítanának, új, közúti gyorsvasúti járművek vásárlásával párhuzamosan.

Adminisztratív intézkedésekkel is spórolnának: átvizsgálnák a vállalat szerződéseit, különös tekintettel a telephelyek őrzésére, a járművek takarítására és a reklámozásra vonatkozóakat, utóbbit, a fővárosi parkolással együtt a vállalat hatáskörébe vonnák (vissza). Ezekkel, számításaik szerint, mintegy 35-38 milliárdos pluszforrás keletkezne.

01

Az egykori 56-os villamos vonala is szóba került már több ízben mint gyorsvillamos-vonal. A KRESZ azonban nem ismer ilyen fogalmat és az elképzelések sem konkretizálódtak. Talán most?
(a szerző felvétele)

Mózes Krisztián

forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes