Energiatakarékos járművek mérkőznek

Május elején huszonhatodik alkalommal rendezik meg Németországban a Shell Eco-marathon járműtakarékossági versenyt, melyen alternatív autókat tervező középiskolások, egyetemisták és főiskolások vesznek részt különleges járműveikkel. A tavalyi marathonhoz képest, ahol két hazai team, az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem indult, idén a Kecskeméti Főiskolával együtt most már három csapat képviseli Magyarországot a versenyen.

A Shell Eco-marathonokon különleges formájú és színű, alternatív energiával működő járműveket készítő fiatalok gyűlnek össze, ahol megmérettetik ezeket a nem mindennapi találmányaikat. A verseny célja az előző évekhez hasonlóan szintén az, hogy egy liter üzemanyaggal – mely legyen akár benzin, akár dízel – minél nagyobb távolságot tudjanak megtenni a járgányok.

A tavalyi 202 versenyzők között két magyar résztvevő is volt: az akkor még Budapesti Műszaki Főiskola (ma Óbudai Egyetem) Bánki Donát Gépészmérnöki Karának csapata, akik egy ötven köbcentis robogómotor átalakításával készültek, valamint a győri Széchenyi István Egyetem szakértői csoportja, amely napelemes autóval nevezett be a versenyre.
Az idei, huszonnégy nemzet fiatal, kreatív autófejlesztőit felvonultató versenyen, melyet a Drezdától északra fekvő Lausitzban rendeznek meg, a tavalyi kettő mellett még egy hazai felsőoktatási intézmény csapata indul: a Kecskeméti Főiskola diákjai egy dízeles autóval mérkőznek meg, a BMF csapatának – a tavalyi 282 km-t megtett – járgányát idén alkohol fogja hajtani, amely belül teljesen átalakult, csökkent a súlya és javítottak az elektronikáján is, mindössze a karosszéria maradt a régi. A Széchenyi István Egyetem csapatának tavaly indított járműve szintén átalakult, módosult a napelemek elhelyezése és azok eloszlása a kocsi felületén, valamint az energiát is másképp fogja tárolni: idén ólom helyett lítiumion akkumulátorokban őrzik meg a nap által termelt villamos energiát. Az új technikának köszönhetően jobb lett a hatásfok és a járgány súlya is csökkent több, mint tíz százalékkal. Ez komoly veszéllyel is járhat, ugyanis az autó már közepes túlfeszültség esetén is kigyulladhat, éppen ezért biztonsági töltésvezérlőt is építettek a rendszerbe.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes