Elkészült a záhonyi vasúti infrstruktúra fejlesztési terve

Elkészült a Záhony térségében megvalósuló vasúti infrastruktúra fejlesztési terv – közölte a MÁV Zrt. szerdán. A vasúttársaság közleménye szerint a kivitelezési pályázatok meghirdetéséhez szükséges terveket a MÁV Tervező Intézet készítette el, amelyet a megrendelő MÁV Zrt. elfogadott és jóváhagyott. Az előkészítési projekt mintegy 739 millió forintba kerül, és 100 százalékos támogatást élvez.

A záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programja a kormány döntése alapján az Új Magyarország Fejlesztési Terv több operatív programjának támogatásával, valamint a kormányzati költségveté-séből biztosított társfinanszírozással jöhet létre. A projekt részeként megvalósul az árufuvarozási határátmenetet biztosító széles és normál nyomtávú gerinchálózat fejlesztése, valamint az árufuvarozási és logisztikai kapacitásokat kiszolgáló vontatóvágány hálózat felújítása. A vasúti átrakó körzet összesen 150 kilométer hosszú széles- és fonódott vágányhálózatából 34 kilométer vágányt újítanak fel, ami várhatóan 2010. december 31-ig valósul meg. Az előkészítési tevékenység összefogása a MÁV Zrt., míg a kivitelezési tevékenység összefogása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata.
A széles nyomközű pálya felújítása során várhatóan hosszabb, 1,5-2 hónapos vágányzár is szüksé-gessé válik a jelenlegi bátyui határátmenetben. Ezért a MÁV Zrt. munkatársai a Csap-Záhony közötti széles nyomtávon történő forgalom ez idő alatti zökkenőmentes lebonyolítása érdekében az Ukrán Vasutak képviselőivel tárgyalásokat kezdtek.

(Forrás: MTI 2009.03.25. Gazdasági Rádió 2009.03.25. Origo 2009.03.25. VGO 2009.03.25. Napi Gazdaság 2009.03.26. Kész van Záhony fejlesztési terve 3.o. Világgazdaság 2009.03.26. Kész a záhonyi térség vasútfejlesztési terve 6.o. )

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes