Elkezdhetik a Kassa–Migléc gyorsforgalmi út építését

ÚtépítésEgyre valószínűbb, hogy 2012 végére elkészül az R4-es gyorsforgalmi út Kassa és Migléc között, egészen a magyar határig – írja az Új Szó című szlovákiai magyar lap kedden.

Az újság szerint Ján Figel közlekedésügyi miniszter már jóváhagyta, hogy a 14 kilométeres szakasz megépítésére a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) aláírja a szerződést a pályázat győztesével, a Skanska céggel.

"A munkálatokra 30 hónapjuk van, tehát 2012 végéig átadhatnák az utat" – nyilatkozta Figel.

A Skanska ajánlotta a legkedvezőbb árat, a Magyarországa vezető út költségeit 173 millió euróra becsülte.

Lubomír Vázny volt közlekedésügyi miniszter ezt a tendert nem akarta aláírni, mert a versenytárgyalásból kizárták a Váhostav társaságot, amely mögött az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt egyik mecénásának tartott Juraj Siroký áll. A miniszter magyarázatot kért a Skanskától, miért ilyen alacsony az árajánlatuk.

Az ügyben a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) is ellenőrzést folytatott, s mint kiderült, az NDS a vizsgálatnál indokolatlanul zárt ki bizonyos cégeket a versenyből, s indokolatlanul követelt magyarázatot az árajánlat nagyságára.

Az ÚVO szerint az NDS eljárása teljesen átláthatatlan volt. A Skanska kezdettől fogva állította, hogy árai reálisak, mert saját technológiájával lényegesen olcsóbban tudja kivitelezni a munkát, mint vetélytársai.

Forrás: MTI/Menedzsment Fórum

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes