Elektromosautó-kölcsönző rendszert indítanak Párizsban

Önkiszolgáló elektromosautó-kölcsönző rendszert indítanak Párizsban jövő ősztől. A tervek szerint a környezetbarát kocsik kölcsönzése nem kerül majd többe, mint a metró használata.

Bertrand Delanoë, Párizs szocialista párti polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Autolib legalább annyira népszerű lesz, mint a 2007-ben általa bevezetett, és azóta több nagyváros által átvett biciklikölcsönző rendszer, a Vélib.

Az Autolib flottájába háromezer kis méretű, némi meglepetésre kék színű, buborékformájú autó tartozik majd, amelyek városszerte – beleértve a külvárosokat is – ezer önkiszolgáló állomásról lesznek kölcsönözhetők.

A rendszer használatának alapdíja éves előfizetőknek havonta mindössze 12 euró (3300 forint) lesz, az egyes kölcsönzésekkor pedig öt eurót kell fizetni az első fél órában, négyet a másodikban, majd hatot minden továbbiban. Az árszabás lényege – akárcsak a Vélib esetében – a rövid utazások ösztönzése. Az egyszeri heti alapdíj 15 euró, a napi alapdíj 10 euró lesz.

A Bolloré francia nagyvállalati csoport által gyártott, GPS-szel felszerelt kocsik végsebessége 130 km/h, egy töltéssel 250 kilométert tudnak megtenni, az elemek újratöltése pedig átlagosan négy órát vesz igénybe. Az autókat online, telefonon vagy a kölcsönző állomásokon lehet majd lefoglalni, és ugyancsak előre lefoglalhatók lesznek a parkolóhelyek egy-egy utazás végére.

A hírhedten ideges párizsi autóvezetőknek biztosan időbe telik majd hozzászokni a kis autó lassú gyorsulásához – 60 km/h-ra 6,3 másodperc -, a polgármester mégis reméli, hogy az Autolib forradalmasítani fogja a párizsi közlekedést.

Erre van is esély, hiszen az előzetes felmérések szerint a francia főváros lakói közül 2,4 millióan szándékoznak használni a rendszert, amelynek 160-200-ezer előfizetőre van szüksége, hogy gazdaságilag életképes legyen. (MTI)

 

forrás: zoldtech.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes