Egy soha véget nem érő sakkjátszma

Felkerestük azt a helyet, ahonnan a magyar vasúti teherszállítás legnagyobb részét látják és irányítják, ahol az operatív döntések megszületnek, s eldőlnek a napi fordák, beosztások. A Rail Cargo Hungaria mindentudó irányító központjában jártunk.

img_9114__101104_rchun__szabolajos---

 

Látogatásunk apropóját az adta, hogy nemrég adták át az új irányítófelületet, amely alkalmazásával a mozdonyirányító egyszerre láthatja a SZIR, az IEMIG, a Memo, az ELVIRA, a mozdony-GPS adatok és a mozdonyteljesítmény-nyilvántartás ablakait, sőt, mellette még marad is szabad hely az esetlegesen felmerülő további igények kielégítésére.

img_9114__101104_rchun__szabolajos---

Vonalban. A két vezetékes mellett egy mobil segíti a jobb kommunikációt – néha egymás rovására
(Vörös Attila felvételei)

Korábban folyton át kellett kattintani az egyes ablakok előhívásához – mutatja be az új fejlesztéseket az ügyeletes mozdonyirányító, Szabó Lajos. Hamarosan 40 éve lesz, hogy a vasútnál dolgozik, s, 33 éves ilyen jellegű munkatapasztalattal a háta mögött talán ő Magyarország legtapasztaltabb mozdonyirányítója. Személyesen ismeri a mozdonyvezetőket, kvalitásaikat, igényeiket. „Csak így lehet a legrugalmasabban s ennél fogva a leghatékonyabban kezelni a mozdonyokat, a személyes kapcsolat elengedhetetlen. Hiába az elektronika, hiába az adatok, kell mögöttük látni az embert is.” Ennek megfelelően kétórás ottlétünk során is folyamatosan csörgött a telefon – néha egyszerre több is – és adódtak az újabb és újabb problémák, megoldandó feladatok. Késés vágányzár, műszaki hiba, baleset, időjárási problémák vagy épp a szomszéd vasutak kifogásolható menetrendi fegyelme miatt – mind-mind gyorsan és hatékonyan orvoslandó probléma, úgy, hogy a mozdonyvezető által képviselt emberi tényezőt is figyelembe kell venni: a szolgálati idő lejárta, a mozdony minél jobb kihasználtsága fontos szempont. „Ez egy soha véget nem érő sakkjátszma. Állandóan megpróbálunk mattot adni, de mindig újabb és újabb szereplők, igények és körülmények lépnek fel”. A jól végzett munka jele a hatékonyság: nem ritka, hogy egy mozdonyvezető egy szolgálat alatt megjárja a Hegyeshalom–Kiskundorozsma távot oda-vissza.

img_9128__101104_rchun__szabolajos

A szoba, ahol az irányítóközpont helyet kapott: nem kell nagyszabású csarnokra gondolni, de mégis minden van, ami kell: Magyarország irányponti rendszerű vasúti térképétől az összes szükséges aktán és dokumentáción át a technikáig

Ott jártunk során Szabó Lajos szerint egy nyugodt napot láthattunk, a legsűrűbbek az éjszakai (tizenkét órás) műszakok, amikor megesik, hogy 400 hívást kell fogadni, akkor nincs megállás, nincs idő szusszanni egyet, míg most volt alkalom arra, hogy bemutassa nekünk a rendszer működését – igaz, ez nem ment mindig zökkenőmentesen, hiszen a bevezetés után nem sokkal a gyermekbetegségek természetes velejárói a tesztüzemnek. Ezzel azonban egy korszerű, hazánkban bizonyos tekintetben egyedülálló irányítási szisztémát tudhat magáénak a Rail Cargo Hungaria. A fejlesztések azonban nem állnak meg, a következő lépés a mozdonyok mindegyikének GPS-szel való felszerelése, valamint a célszoftver további finomhangolása, tökéletesítése lesz.

img_9118__101104_rchun__szabolajos---

A SZIR (Szállítmányirányítási Információs Rendszer) képernyője van külön, a főképernyőn a célszoftverek (nyilvántartás, menetvonal-szerkesztés) futnak, a többin pedig az aktuális helyzetet mutató GPS alapú térkép, az IEMIG, az elektronikus menetigazolvány ablaka és más hasznos programok futnak. Figyelmet érdemel azonban az „analóg tartalék” is: a papír alapú menetrend sem hiányozhat az asztalról, így a mozdonyirányítót semmi sem tudja zavarba hozni

img_9107__101104_rchun

A Váci úti modern székház – az impozáns külső korszerű belsőt takar

Mózes Krisztián

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes