Duplájára nőtt a kerékpárosok által okozott balesetek száma

Egyre többen pattannak majd, a drága üzemanyagok miatt drót szamárra Míg a közúti balesetek száma örvendetesen csökken, addig a kerékpárosok által okozottaké az utóbbi időben a duplájára emelkedett. Sok szakértő szerint a KRESZ legutóbbi módosítása, ami számos, a kerékpáros közlekedést érint, fokozza majd ezt a kedvezőtlen tendenciát. Mindezekről kérdeztük Karancsi Zoltánt a Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztályának vezetőjét.

AUTÓVEZETŐ: Ön a kerékpáros közlekedésnek, ezen belül a gyermek kerékpározásnak is ismerője.

K.Z.: Korábban a rendőrségen, most a hatóságnál is a kerékpáros közlekedéssel foglalkozom. A kerékpáros közlekedés szabályai annyiban változtak, hogy több szabadságot kaptak, de nem csak ők, hanem a motorosok is. Több olyan szabály megszűnt, illetve változott, ami korlátozta közlekedésüket, többek között a buszsáv használatára vonatkozóan, az álló járművek melletti elhaladás, gondolok itt a piros lámpánál való várakozásnál a felzárkózásra. Ezt legalizálta most a KRESZ. Az egyirányú utcában a közlekedés módosítása, a kerékpársávok, kerékpárutak használata mind-mind azt szolgálja, hogy könnyebben közlekedhessenek.

AUTÓVEZETŐ: Ezek önmagukban is jelentős változások. Ha mindezeket a kerékpárosok kihasználnák, jelentősen átalakulna a közlekedés, sajnos nem mindig az autósok, a forgalom javára, hiszen a kerékpárosok nem kapnak oktatást, a biciklihez nem kell jogsi. Csak példaképpen a módosítás csak akkor engedi meg az egyirányú utcába a forgalommal szemben való behajtást, ha tábla ezt külön is jelzi.

K.Z.: Sajnos tapasztalat, hogy tévesen értelmezik ezt a módosítást, és bár nem engedi külön tábla, behajtanak. Rengeteg ebből a vita a kerékpárosok és az autósok között. Úgy gondolom, hogy nem a szabályozás rossz, hanem az, hogy nem annak megfelelően közlekednek. Ennek oka nem mindig a tudatos szabályszegés, hanem az ismeretek, a tájékoztatás hiánya. A kerékpárosoktól, annak ellenére, hogy nem kell vizsgázniuk, elvárható, hogy ismerjék közlekedésük szabályait. Itt kapna fontos szerepet az oktatás. Sajnos annak ellenére, hogy sokat beszélünk erről, eddig nem sok eredménye van. Nem kötelező tantárgy a kerékpározás, kísérletek voltak arra, hogy engedélyhez kössék, mindeddig nem történt semmi. Pedig a kerékpár egy jármű, a közúton a forgalomban közlekedik, vezetője pedig ennek az analógiának megfelelően járművezető, természetes, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint a forgalomban résztvevőkre.

AUTÓVEZETŐ: Hogyan követelhető meg akkor a kerékpárostól a szabályok betartása, a partnerség a közlekedésben? Ez annál is bonyolultabb kérdés, mivel fiatal, idős egyaránt kerekezik. Ők sem részesülnek semmilyen közlekedési képzésben, oktatásban.

K.Z.: Itt a jogszabálynak van egy nagyon nagy hiányossága, hogy nem gondoltak erre a jogszabályalkotók, hogy a meghozott szabályokat hogyan közöljük a kerékpárosokkal, milyen hatással lesz ez közlekedésükre.

AUTÓVEZETŐ: Hogyan engedhető meg például az, hogy a Váci úton a kerékpáros besorolhat a belső sávba, piros lámpánál előrecsorog, zöldre azonban nem tud megfelelően gyorsítani, feltartja a forgalmat, balesetveszélyes helyzeteket okozhatnak.

K.Z.: Ez sajnos így van. Sajnos nem ismerik igazán a szabályokat, ez a magatartás nagyon veszélyes.

AUTÓVEZETŐ: Az NKH számos kiadvánnyal próbál segíteni ezen a helyzeten, például a gyermekeknek szóló legutóbbi kiadványa a szülőknek is útmutatót ad, látszik, aki írta alapos ismerője nem csak a közlekedésnek, hanem a pszichológiának, a családi életnek is. De ez kevés.

K.Z.: Több alkalommal is javasoltuk, hogy kezdjék meg az iskolákban a közlekedésre való nevelést. Ez benne is van a nemzeti alaptantervben. De mindig elvész a sok között kérésünk. Az iskoláknak, az igazgatóknak, a tanároknak számos gondjuk-bajuk van. Egyre többen pattannak majd a drága üzemanyagok miatt drót szamárra Míg a közúti balesetek száma örvendetesen csökken, addig a kerékpárosok által okozottaké az utóbbi időben a duplájára emelkedett. Sok szakértő szerint a KRESZ legutóbbi módosítása, ami számos, a kerékpáros közlekedést érint, fokozza majd ezt a kedvezőtlen tendenciát. Az oktatás nem tartozik szorosan a hatóság jogkörébe, ennek ellenére számos esetben elmegyünk iskolákba, óvodákba, hogy átadjuk a gyerekeknek mindazt, amit fontosnak tartunk. Tapasztalom, hogy a gyermekek különösen befogadóak a közlekedési ismeretek felé, nagyon sokat megértenek abból, amit elmondanak nekik. Egy tizenkét-tizennégy éves gyermek már szinte partner. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy egy hat éves gyermek még nem önállóan közlekedő egyén, ezt a családoknak is figyelembe kéne venni.

AUTÓVEZETŐ: Megint csak visszautalok az NKH kerékpárosoknak szóló kiadványára, mert ritkán tapasztalom, hogy egy kiadvány ennyire emberi, pontosabban a családok felelősségét is felveti. Az apa példáját abban, hogyan közlekedik, mert azt másolja a gyermek. De ez nem csak a közlekedésre, hanem bizony sok minden másra, akár az emberi tartásra is vonatkozik. A családi példa talán a legfontosabb, amit egy gyermek kaphat, amiből meríthet.

K.Z.: Ezt mi is megpróbáljuk minden alkalommal hangsúlyozni, mert ez így igaz. A felnőtteket nagyon nehéz elérni, pedig az ő segítségükkel lehet csak a gyermekek biztonságos közlekedését elérni. Az alapkérdésre térve, nem tudjuk igazán, hogy mitől romlott ennyire a statisztika, miért ugrott hirtelen a duplájára a kerékpárosok által okozott balesetek száma. Nem is a hatóság feladata ez, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, most például megjelentettünk egy kiadványt a gyermekeknek baleset megelőzés céljából, igyekszünk a kerékpározással kapcsolatos valamennyi veszélyforrást megismertetni velük. A jogalkotás során maga a jogalkotó is kíváncsi sokszor a véleményünkre, de nincs vétójogunk, csak elmondhatjuk a véleményünket a készülő jogszabályról, annak várható hatásáról, betarthatóságáról. A döntésben már nincsenek ott sajnos a szakmai szervezetek, emiatt pont a leglényegesebb, a végső döntésnél is változhat az esetlegesen egyeztetett változat.

AUTÓVEZETŐ: Egyre több helyről hallani véleményeket a KRESZ módosításáról, néhányan a felülvizsgálatát kérik.

K.Z.: MI csak a jogszabály oldaláról tudjuk véleményezni a dolgokat, az világosan látszik, hogy ha a jogszabályokat betartják, akkor is kialakulhatnak veszélyes helyzetek, ez nem jó. Például a járdán szinte görcsösen kialakított kerékpársávok ügye. A keskeny aszfaltcsíkon néha nem fér el a szükséges szélességű gyalogos felület, ahol a mama biztonságosan tud sétálni gyermekeivel, és a kétirányú kerékpározáshoz kellő szélesség. Ebből is adódik gyakran konfliktus, rosszabb, ha baleset. Ez a megbízó, azaz a kialakíttató felelőssége. Két fontos dolog van ezzel kapcsolatban. Meghatározták például a kerékpáros sebességét. A kerékpáron nem kötelező sebességmérő órát elhelyezni, de ha valaki veszi a fáradtságot és beszerez egyet, az a műszer biztos, hogy nem hiteles, és folytathatnám a sort. A gond ott kezdődik, hogy nincs meghatározva az, hogy milyen felszerelésekkel lehet eladni a kerékpárt. Annak idején csak lámpával, dinamóval ellátottat árultak. Ma azt adnak el, amit akarnak. Semmilyen biztonsági berendezés, a fékeken kívül nincs kötelezően előírva. Ez tarthatatlan, hiszen közúti járműről van szó. Az, hogy duplájára nőtt a balesetek száma, azt jelenti, hogy ha a balesetben megsérültek családjait is nézem, akkor az érintett személyek száma bizony megsokszorozódott. Ennek komoly társadalmi kára van. A hatóság célja is az, hogy minél többen minél kulturáltabb körülmények és szabályozás mellett kerékpározhassanak, akár országúton, akár városban.

Marnitz László

Forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes