Díjeső a közlekedési-környezetvédelmi rajz- és fotópályázaton

20110920_SchvabZoltan_kozlekedjokosan_dijkioszto072_496[1]

Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár adta át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó rajz-, fotó- és kreatív családi pályázatának díjait 2011. szeptember 20-án, Budapesten. Az Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatának jelmondatát, a Közlekedj ÖKOsan! mottót megidéző, közel 800 beérkezett alkotás készítői közül mintegy hetvenen vehettek át kerékpárokat, bukósisakokat, rollereket, multimédiás lejátszókat és okleveleket.

Az idei pályázaton az óvodástól középiskolásig több korosztály vehetett részt, közösen készített művekkel családok is indulhattak. A kiírók arra ösztönzik a gyermekeket és felnőtteket, hogy közlekedjenek környezetbarát módon: gyalog, biciklin vagy tömegközlekedéssel. A szülőket arra buzdítják, hogy ismertessék meg gyermekeikkel a tömegközlekedési lehetőségeket, mutassák meg nekik, hogyan kell gyalogosan vagy kerékpárral helyesen közlekedni, segítsék a fiatalok önálló utazási készségének fejlődését.

Schváb Zoltán a díjátadó ünnepségen (fotó: Szigeti Tamás)

A motorizált járművek, különösen a személygépkocsik előnyben részesítése a városi közlekedésben komoly egészségügyi kockázatokat rejthet. Ilyenek például a közlekedési balesetek miatti személyi sérülések, a szennyezett levegő okozta légzőszervi betegségek, a közlekedési zsúfoltság miatti stressz, az alvászavarokhoz, zaklatottsághoz vezető zajszennyezés, a mozgásszegény életmód miatti túlsúly vagy az egyre szélesebb kört érintő szív- és érrendszeri problémák.

Az autó helyett az energiahatékony és kevésbé ártalmas közlekedési módokat választva tehát a közlekedők az egészség megőrzése, a környezeti állapot javítása, a természeti értékek védelme mellett is döntenek.

A díjazottak (fotó: Szigeti Tamás)

Schváb Zoltán köszöntőjében elmondta:„A környezetkímélő és energiatakarékos közlekedési módok mellett szóló érvek elfogadására leginkább fogékony közönség a legfiatalabbaké. Akkor remélhetünk legalaposabb okkal átfogó társadalmi szemléletváltást e téren is, ha a gyermekeket és rajtuk keresztül szüleiket és tanáraikat sikerül elérnünk. A hagyományos rajz- és fotópályázat ezt a célt szolgálja, hagyományosan nagy sikerrel.”

forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes