Dél-Korea a paksi bővítés lehetséges beszállítói között

A lehetséges pályázók közt számon tartott, állami tulajdonú KEPCO küldöttsége kedden a nemzeti fejlesztési miniszterrel tárgyalt.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden hivatalában tárgyalt az állami tulajdonú Korea Electric Power Corporation (KEPCO) Kim Joong-kyum vezérigazgató által vezetett küldöttséggel. A cég a paksi atomerőmű bővítésére kiírandó nemzetközi pályázat lehetséges indulói közé tartozik.

A KEPCO képviselői elmondták, a megújuló energiaforrások hasznosításában is nyitottak a magyarországi fejlesztési, beruházási lehetőségek közös áttekintésére, a magyar fél pedig megerősítette: a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos tenderen bármely, nyomott vizes reaktort gyártó vállalat részt vehet majd.

A leendő beruházó a nemzetközi pályázat során a technológiai szempontok és a gazdaságossági megfontolások mellett a hazai és európai nukleáris biztonsági követelmények teljesülésére is figyelemmel választ majd a lehetséges beszállítók közül.

A két ország képviselői akár már ősszel aláírhatják a magyar-dél-koreai kormányközi keretegyezményt a nukleáris energia békés célú alkalmazásában való együttműködésről. A tervezett megállapodás nem biztosít semmilyen előnyt egy esetleges koreai pályázó számára a paksi atomerőmű bővítésére kiírandó nemzetközi tender elbírálása során.

Az egyezmény alapján a kutatás-fejlesztésben, a nukleáris politikában és humánerőforrás-fejlesztésben, képzések, tréningek szervezésében vagy a nukleáris energia elfogadottságának erősítésében indulhatnak közös projektek.

Forrás: Hirado.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes