Debreceni buszok Budapesten

Az egyre égetőbb buszhiány orvoslására a BKV használt Ikarus buszokat vásárol Debrecenből, a járművekkel hamarosan az utcán is találkozhatunk. A fővárosba várhatóan Ikarus 260-as és 280-as mellett 263-as is érkezik.

03

A kritikus járműhiány feloldásaként először az alvállalkozói teljesítmények hétvégéről hétköznapra való átcsoportosításával jutott a cég több kiadott járműhöz, valamint  25 plusz jármű bérléséről szóló külön megállapodást kötött a cég a VT-Transmannal és a Volánbusszal. A további tűzoltást szolgálják a most érkező kocsik, amelyek a hajdúsági város szolgáltatóváltása után feleslegessé váltak.

 

01

 

Néhány városi kocsit elővárosi forgalomban felhasznált a Hajdú Volán, és ex-debreceni buszokkal találkozhatunk a Volánbusz alvállalkozójánál Újpest környékén is. A BKV igényeinek az eladó járművek közül 15-20 kocsi felel meg. A buszokkal kapcsolatban elvárták a relatív alacsony életkort, a dízel hajtást, és a városi kivitelt. Ezek a kocsik a cég színterve szerint átfestve fognak fokozatosan forgalomba állni. Néhány Ikarus 263-ast információnk szerint már fényeznek, reméljük szebben sikerül, mint a VT-Transmann által beszerzett használt MAN buszok esetében. Közben ezzel párhuzamosan a szintén feleslegessé vált metán üzemű buszok közül néhány a Szeged buszos közlekedését gázbuszokkal is ellátó Tisza Volánhoz kerül.

 

(a szerző felvételei)

Istvánfi Péter

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes