Debrecenből hetente háromszor repül Londonba a Wizz Air

Idén júniustól a Wizz Airrel repülhetünk Debrecenből Londonba menetrend szerinti járatokkal – jelentették be egy mai sajtótájékoztatón. A cég és a város az első évben ötvenezer utasra számít.

Menetrend szerinti járatokat indít a Wizz Air Debrecenből Londonba és Közép-Anglia más városaiba idén június 18-tól – jelentették be a diszkont légitársaság vezetői Kósa Lajos polgármesterrel közösen tartott mai, debreceni sajtótájékoztatójukon.

Kezdetben heti három járat indul hétfőnként, szerdánként és péntekenként, a gépek oda-vissza közlekednek a londoni Luton és a debreceni nemzetközi légikikötő között. Az első évben ötvenezer utasra számítanak.

Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy a járatok hozzájárulnak Kelet-Magyarország, azon belül Debrecen és térsége turizmusának fejlődéséhez, s az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások révén a régió gazdasági növekedésének motorjai lesznek. Szerinte a járatindítás hozzájárul a munkahelyteremtéshez is.

Elhangzott: a debreceni repteret üzemeltető társaság mintegy 500 millió forintos fejlesztést kíván megvalósítani, s 15-20 fővel növelik a reptéri dolgozók számát.

Forrás: NOL.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes