Csak jövőre éri el Makót az M43-as sztráda

Bár már idén nyáron át kellett volna adni, nagyon valószínű, hogy csak 2011 első felében fogják átadni az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakaszát – értesült az Index. A pontos időpontot nem közölte az állami sztrádaépítő, csupán annyi a biztos, hogy a legnagyobb fejfájást még mindig a Tisza-híd okozza.

Az M43 autópálya második, az új Móra Ferenc hidat is magában foglaló, illetve az utolsó, harmadik szakaszát a határidő-módosítás következtében 2011 első felében vehetik birtokba az autósok – olvasható az állami sztrádaberuházó NIF Zrt. keddi közleményében. A sztrádaépítő a határidő-módosítást a szélsőséges időjárási körülményekkel magyarázta.

A teljes M43-as több szakaszon egyszerre készül, ám nem volt olyan szakasz, ahol nem adódtak problémák. Az első szakaszon, Szeged északi részét ellátó víznyomócső miatt húzódott az építkezés. Kérdés azonban ebben az esetben talán joggal merül fel, miért nem készült fel erre a kivitelező. A víznyomócső "ott léte" korántsem tekinthető vis maior-nak. A második-harmadik szakaszon a szélsőséges időjárás, illetve a Tisza áradása miatt csúszott az építkezés.

Jó hír viszont, hogy a Móra Ferenc híd október első hétvégéjén "összezárt", így most már valóban közeleg a híd átadása is. Az autópálya harmadik szakaszát már idén is átadhatnák a forgalomnak, azonban forgalombiztonsági, üzemeltetési és forgalomszervezési okok miatt csak a második szakasszal egy időben kerül forgalomba helyezésre, valamikor 2011 első felében. Befejeződött viszont az M43 makói elkerülőjének kivitelezése, mely az autópálya forgalmát a 43. sz. főútra tereli vissza. Az útszakaszt még októberben átadják, enyhítve ezzel Makó forgalmi terhelését.

Forrás: ingatlanhirek.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes