Csak 2011-től változik a gépjármű kárrendezés

A parlament által hétfőn elfogadott új gépjármű kárrendezési szabályok – az, hogy a bruttó összeget csak számla ellenében lehet kifizetni, illetve hogy a sérült autóról a biztosítónak kell megmondania, hogy közlekedésbiztonsági szempontból megfelelő-e – csak 2011 első napján lépnek hatályba, addig pedig még változhatnak – mondta az MTI-nek Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.

A parlament előtt fekvő legújabb, pénzügyi törvényeket módosító csomag eredeti változata nagyon szigorú lett volna a biztosítókhoz: csak számla ellenében engedte volna rendezni a gépjármű károkat. A felmerült alkotmányos problémák miatt  – például az, hogy senkit nem lehet kötelezni a kocsija megjavíttatására, ugyanakkor szerződés szerint jár neki a kárát kompenzáló biztosítói szolgáltatás – a biztosítók a MABISZ-on keresztül próbáltak nyomást gyakorolni a törvényhozóra. Erre azért is szükség volt, mivel az említett szabályt – a biztosítók szerint – a gépjármű forgalmazók és javítók járták ki. A visszaesett új autó eladás miatt ugyanis szükségük van bevételre, amit a – kötelezővé tett – javításból akarnak megszerezni.

A kompromisszumos megoldást – a hétfőn elfogadott szöveget – a költségvetési bizottság nyújtotta be. Ez két részből áll, az első kimondja, hogy az áfá-val növelt kár-összeget csak akkor fizetheti ki a biztosító, ha olyan számlát visz az ügyfél, amelyben szerepel az anyag ára, a munkadíj és az áfa összege is. "Ellenkező esetben" csak a nettó összeg, illetve az értékcsökkenés fizethető ki. Ha a javítást a biztosító szerződött partnere végzi, akkor az számol el – számla alapján – a biztosítóval. Jelenleg a teljes szektorban több mint 800 ilyen javító műhely van. Arról nem szól a jogszabály szövege, hogy volt már jogi eljárás amiatt, hogy a biztosítók magasabb óradíjat fizettek annak az autó kereskedőnek, amely a saját biztosításukat adta el az ügyfélnek.

További részletek >

- mfor -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes