HR hírek

Új munkahelyek Székesfehérváron

Elkészült a székesfehérvári metaloBox Kft. raktárcsarnoka és inkubátorháza, amelyet unós támogatással, 713 millió forint összköltséggel építettek kis- és középvállalkozások számára – hangzott el a cég hétfői sajtótájékoztatóján. Kelemen Erika, a cég értékesítője elmondta: tavaly októberben kezdték el a két épület kivitelezését, mára gyakorlatilag teljesen elkészültek a munkálatokkal, és tárgyalnak a lehetséges bérlőkkel. Kiemelte, hogy mindkét […]

Egyetemekkel működnek együtt a hazai autógyárak

Együttműködési megállapodást írnak alá a napokban felsőoktatási intézmények és több, a hazai járműiparban tevékenykedő cég – tudatja a győri Széchenyi István Egyetem hétfői közleményében. Tájékoztatásuk szerint a megállapodást a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, valamint […]

150 új munkahelyet hoz létre a Continental Automotive Hungary

A veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. 2,8 milliárdos beruházással kibővítette gyártóterületét, amivel százötven új munkahelyet hoz létre. Az autóipari cég az új gyártórészt pénteken avatta fel. Az új épületrészben a cég 12 új gyártósort indít, továbbá új magasraktárat épített. A beruházáshoz az Új Széchenyi Terv forrásaiból 512 millió forintos támogatást kapott. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a […]

Több ezer dolgozót bocsát el a Sanofi

A francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön 1.000-2.000 alkalmazottja elbocsátását jelenti be – írja a Le Figaro című napilap, de nem nevezi meg forrásait. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés. Az "átstrukturálás" a Sanofi, az állatgyógyászati készítményeket gyártó Merial és az oltóanyagokra szakosodott Pasteur kutatórészlegeit, továbbá a vezérigazgatóság egyes részlegeit érinti elsősorban, de […]

Drágább lehet az alkalmassági vizsgálat

Emelkedhetnek az egyes egészségügyi szolgáltatások – köztük több alkalmassági vizsgálat – térítési díjai – derül ki egy a kormány honlapjára szerdán felkerült rendelettervezetből. A térítési díjért igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját ismertető jogszabály módosításáról szóló kormányrendelet tervezete szerint a jövőben a gépjármű-vezetői, belvízi hajózási szolgálati és belvízi kedvtelési célú vízijármű-vezetői, a tengeri hajózási, […]

Nem lesz drágább a kölcsönzött munkaerő

Az új Mt. kölcsönzésre vonatkozó szabályai továbbra is biztosítják a rugalmasságot, köszönhetően például a csoportos létszámleépítés alóli felmentésnek. Az új szabályok drasztikus átrendeződést és áremelést nem fognak eredményezni – állítja az egyik magyar munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az Országgyűlés által elfogadott Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomag több ponton […]

Nyári üzemmódra kapcsolnak az autógyárak – szabadságon a dolgozók

A kecskeméti Mecedes-Benz gyárban nem lesz nyári leállás, de a győri Audi és a szentgotthárdi Opel szokás szerint idén nyáron is szünetelteti a termelést néhány hétig. Németországban az Audi és a Mercedes-Benz idén nyáron igyekszik minél rövidebbre fogni a szabadságolásra és karbantartásra szánt szokásos nyári szünetet. Az Audinál például csak a műszakok számát csökkentik, a […]

Változás történt az Audi Hungaria ügyvezetésében

Július 1-jével távozott az Audi Hungaria Motor Kft. menedzsmentből Johannes Roscheck, Axel Schifferer az új pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató – áll a társaság hétfői közleményében. Emlékeztetnek arra: a pénzügyeken túlmenően e vezető felelősségi körébe tartoznak a beszerzés, információmenedzsment, jog és compliance, valamint a kontrolling területei is. Axel Schifferer – aki okleveles közgazdász – eddig az […]

Kivásárolja Győr az ipari parkból tulajdonostársát

Kivásárolja az eddigi többségi tulajdonost a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft.-ből a győri városüzemeltetési társaság – jelentette be az eladó és a vevő képviselője hétfőn közös sajtótájékoztatón, Győrben.     Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: 310 ezer euróért vették meg az ausztriai székhelyű IPG Industriepark Győr Projektierungs GmbH 60 százalékos tulajdonrészét […]

2780 közfoglalkoztatottat vesz fel a Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden eddiginél több közfoglalkoztatottat alkalmaz július 2-a és november 17-e között. A közútkezelő társaság közel 2800 főnek biztosít munkát ebben az időszakban, akik többnyire a burkolatok, burkolaton kívüli területek és az árkok tisztán tartásáról, a forgalom biztonságát zavaró növényzet eltávolításáról, a kézi kaszálásról és az úttartozékok helyreállításáról fognak gondoskodni, olvasható […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes