Bírságot kapott a HungaroControl

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2 millió forintra bírságolta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-t, mivel az hirdetmény nélküli közbeszerzésen kötött egy évre szóló felelősségbiztosítást – a múlt pénteken született döntés a KDB honlapján jelent meg.

A HungaroControl egy éves felelősségbiztosítása ez év március 31-én járt le, ezért még februárban kétfordulós tárgyalásos közbeszerzést hirdetett egy újabb évnyi felelősségbiztosításra. Két ajánlattevő jelentkezett a felhívásra, akiket az ajánlatkérő elfogadott, így azok a második fordulóban ajánlatot is tettek.

Az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. ajánlata nettó 1 419 480 dollár, míg az Allianz Hungária Zrt. és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe közös ajánlata nettó 2 224 500 dollár volt. A tárgyalás során ez utóbbi – közös – ajánlattevők nettó 1 399 950 dollárra ejtették az árat, az Union viszont nem pótolta az ajánlata hiányosságait, így azt érvénytelenné kellett nyilvánítani. A hatályos szabályok szerint, ha csak egy érvényes ajánlattevő marad versenyben, vele nem köthető szerződés.

A HungaroControl az eredménytelenséget március 18-án hirdette ki, tehát vészesen fogyott az ideje, biztosítás nélkül viszont nem maradhatott. Ezért négy nappal később hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított, ajánlattételre az Allianz Hungária Zrt.-t és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepét kérte fel, amelyek március 25-én nettó 1 399 950 dolláros ajánlatot tettek. A felek még aznap meg is kötötték a légiforgalmi irányítási felelősségbiztosítási szerződést.

Közben elindult az az eljárás, amelyben az ajánlatkérő tájékoztatta a KDB elnökét arról, hogy miért kíván zártkörű közbeszerzést indítani. A fő érve az volt, hogy a londoni piacon kötik az ilyen szerződéseket, a magas kockázat miatt a felelősségbiztosítók csak néhány hétig tartják az ajánlatukat, ezért nem lehet hagyományos határidőkkel szerződni. A légi irányítás ugyanakkor nem maradhat felelősségbiztosítás nélkül.

A KDB elnöke a döntőbizottsághoz fordult, vizsgálja meg a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzés jogszerűségét. A KDB ezt jogszerűtlennek tartotta, mivel ilyenkor csak a szükséges minimális időre lehet szerződni, amely ez esetben negyed-, vagy fél év lehetett volna. A határozat kiemeli, hogy a kialakult bírósági gyakorlat szerint a gazdaságossági, célszerűségi szempontok az ilyen eljárás alkalmazását nem alapozzák meg.

Miután – a szerződés megkötése miatt – a jogsértés nem orvosolható, a KDB a 2 millió forintos bírság kiszabását tartotta indokoltnak.

Forrás. napi.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes