Bővülnek a hajóval utazók jogai – a buszozókéiről még tárgyalnak

2012-től a hajókon utazók hasonló jogokat élvezhetnek, mint a légiutasok, miután az EP jóváhagyta a Tanáccsal korábban egyeztetett javaslatot. Az új jogszabály rendelkezik a késésekért és járattörlésekért járó kártérítésekről, a balesetekért való felelősségről és a fogyatékkal élő utasoknak nyújtandó segítségről is.

image

A tizenkettőnél több utast befogadó hajóknál vagy kompoknál (kivéve a városnéző, illetve kirándulóhajókat) 90 percnél hosszabb késés vagy járattörlés esetén vissza kell majd téríteni a jegy árát, illetve más járatot kell biztosítani. Ezen felül az utasokat a késés mértékétől és az út hosszától függően további – a jegyár negyedének vagy felének megfelelő – kártérítés is megilleti.

A jogszabály részletesen rendelkezik a mozgáskorlátozott utasok számára nyújtandó segítségről is.
A tagállamokat képviselő Tanáccsal egyelőre nem sikerült megegyezni a távolsági és városi buszokon utazók jogairól, ezekről így várhatóan az ősszel folytatódnak a tárgyalások. A képviselők a buszoknál két órásnál hosszabb késés esetén biztosítanának kártérítést, az elveszett poggyászokért pedig 1800 eurós értékig felelnének a busztársaságok. A parlament javaslata szerint a buszüzemeltetők korlátlanul felelnének, ha utasuk nekik felróhatóan megsérül vagy meghal.

Forrás: euvonal.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes