Bio-üzemanyaggal repül a Lufthansa!

Hat hónapig a kerozinhoz fele arányban bioüzemanyagot tankolnak a Lufthansa egyik Airbus A321 repülőjébe, s kísérlet alatt a Lufthansa mintegy 1500 tonnányi széndioxid kibocsátást takarít meg – jelentette be Wolfgang Mayrhuber, a Lufthansa vezérigazgatója. A német légitársaság az első, amely kereskedelmi légijáratot üzemeltet ilyen hajtóanyaggal.

Jelenleg a kísérlet előkészítés alatt áll. Önmagában a bioüzemanyag megfelelő mennyiségben történő beszerzése és logisztikája sem kis feladat. A kísérletben résztvevő repülőgépet csak Hamburgban lehet majd tankolni, továbbá számos belső folyamatot is módosítani kell, hiszen a Lufthansa sosem egy gépet sosem alkalmaz kizárólag egy útvonalon.

2011 áprilisától a Frankfurt-Hamburg-Frankfurt útvonalon repülnek majd a keverékkel, s közben azt vizsgálják, hogy a bioüzemanyagnak milyen hatása van a hajtómű karbantartási igényére és élettartamára.

A kísérletet – a fenntartható légiközlekedést támogató program keretében – az állam is támogatja, a hivatalos és ünnepélyes bejelentésen ezért ott volt Wolfgang Mayrhuber vezérigazgató mellett Peter Hinze államtitkár és kormányzati légügyi megbízott, valamint Dr. Prof. Johann-Dietrich Wörner, a Német Lég- és Űrutazási Központ (DLR) igazgatótanácsának elnöke.

Csak egy, a klasszikus tudományágak felett átívelő, integrált szemléletű kutatás biztosít esélyt arra, hogy elérjük a 2020-ra kitűzött klímavédelmi célokat, s emellett megőrizzük a német légiközlekedési vállalatok versenyképességét is  – mondta  az államtitkár.

forrás: egekura.nolblog.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes