Bepanaszolták az Orangewayst a kormánynál

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztoshoz fordultak a Dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek a Gemenc Volán Zrt. és az Orangeways Zrt. közötti alvállalkozói szerződés miatt, a szakszervezet szerint az Orangeways nem tesz eleget a szerződésben foglalt kötelezettségeinek

Volán

Dobi István, a szakszervezet koordinátora az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy az "illetékes minisztérium" vizsgálatot kezdett, amely a "Gemenc Volántól kiszervezett és alvállalkozásba adott feladatokkal és a dombóvári telephely eladásával" foglalkozik.

Közlése szerint kedden tájékoztatták Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) elszámoltatásért felelős kormánybiztost a "kialakult helyzetről", és kérték a közreműködését az ügy kivizsgálásában. 

Takács Gergely, a kormánybiztos jogi tanácsadója az MTI érdeklődésére azt mondta: megkezdték a vizsgálódást a hozzájuk eljuttatott anyagok alapján, ha szükségesnek tartják, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül tesznek intézkedéseket.
A szakszervezet közleményében azt írta, az Orangeways-nél foglalkoztatott dolgozók jövedelmi helyzete romlott, juttatásaik kifizetése sokszor késik, elmarad. Dobi István ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a munkáltató a munkakörhöz kapcsolódó pótlékokat nem fizeti ki, nem kapják meg béren kívüli juttatásként a cafeteria elemeket, az üdülési csekket.

A szakszervezet koordinátora beszámolt arról, hogy júniusban a Gemenc Volán Zrt.-t is tájékoztatták a helyzetről, a napokban pedig azt kérték a cégtől, hogy mondja fel az alvállalkozói szerződést.
Amrein Károly, a volántársaság vezérigazgatója közölte: a szakszervezet és az alvállalkozó közti munkaügyi vita a szerződést nem érinti, de felhívta mindkét fél figyelmét arra, hogy a Gemenc Volánnál megkötött kollektív szerződés továbbra is érvényben van.
A Gemenc Volán 2009-ben kötött szerződést az Orangeways Zrt.-vel a Tamási-Dombóvár helyközi és a dombóvári helyi járatok üzemeltetésére; a szerződés 2012. december 31-ig szól – közölte a vezérigazgató.

Az Orangeways Zrt.-nél már elindult egy munkaügyi vizsgálat: az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet (OMMF) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a júniusban és júliusban kapott bejelentések a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályok be nem tartását kifogásolták; emiatt az OMMF regionális felügyelősége indított vizsgálatot.
Az MTI csütörtökön megkereste az alvállalkozói szerződéssel kapcsolatban az Orangeways Zrt.-t, a megkeresésre a cég nem reagált.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes