Az épületek emésztik fel az energia 39-42%-át

Ami Magyarország összes energiafelhasználását illeti, az épületek emésztik fel az energia 39-42%-át. Az energiahatékonyság tekintetében a szakemberek egyetértenek abban, hogy az energia felhasználást ezen a területen akár 50%-kal is lehetne csökkenteni.

Fókuszban az energihatékonyság

Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint eközben 2020-ra már 14,65% kell hogy legyen a megújuló energiák részaránya az összes energiafelhasználás tekintetében – mondta el az OGH hírügynökség kérdésére  Varga István, az immár hivatalosan is EU elnökségi rendezvénnyé előlépett RENEXPO szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója.  

Szerencsés egybeesés, hogy a magyar EU-elnökség ideje alatt május az „energia hónapjaként” vonulhat be az eseménynaptárakba. Budapest egy sor fontos szakmai és politikai eseményt lát ugyanis vendégül, amelyet 2011. május 5-7. között az immár ötödik alkalommal megrendezett RENEXPO nyit. A szakmai esemény a megújuló energia és energiahatékonyság területének vezető szakmai rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt öt évben.

Az energiahatékonyság egész Európában központi témává vált az elmúlt időszakban – hangsúlyozta az OGH hírügynökség kérdésére Varga István a szervező REECO cég részéről – mégpedig annak alapján, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia. A pazarlásért viszont az országok többségében túlnyomórészt az épületek felelősek. Vagyis a legnagyobb megtakarítás az ingatlanokban – természetesen a modern szigetelés és a nyílászárók megoldása után – a fűtés-hűtés során érhető el. Ez lesz a témája a RENEXPO legfontosabb nemzetközi konferenciájának, amelyet az RHC-Platform (Renewable Heating & Cooling) szervezetbe tömörült négy összeurópai szakmai szövetség – az AEBIOM bioenergetikai, az EGEC geotermiai, az ESTIF napenergetikai és az EUREC tudományos szövetség –  közreműködésével szerveznek május 5-én és 6-án, mintegy 300 nemzetközi szakember részvételével. 

 
Az egyre erősebb nemzetközi részvételt, illetve a környező országokból szakember delegációkat  vonzó kiállítás és konferencia (2011. május 5-7., Hungexpo Vásárközpont, F pavilon) középpontjában idén olyan témák kerültek a fókuszba, illetve olyan területekről várnak kiállítókat mint a fenntartható és decentrális energiatermelés, megújuló energiák (bioenergia, nap-, szél, vízenergia, geotermia, hulladékból nyert energia), energiaellátás, energiaelosztás, energiatárolás (smart grid, smart metering), intelligens és energiahatékony energiaelosztás (építés-felújítás, alacsony energiájú és intelligens épületek, ipari folyamatok, alternatív hajtású járművek) – emelte ki a súlypontokat Varga István. A látogatókat pedig többek között az ipar, az energiaellátás, a kereskedelem, a mérnök irodák, projekt managerek, a mezőgazdaság, az erdészet, az önkormányzatok, a tudomány és a kutatás irányából várják.

A RENEXPO szakmai igazgatója azt is hozzátette, hogy a hivatalosan is EU elnökségi rendezvénynek számító esemény alatt számos nemzetközi konferencia, fórum és workshop fogadja a szakmai látogatókat (pl. a Nemzetközi Biogáz Konferencia, Biomass Coaching, European Defence Agency – Green Power Crisis Management konferencia, International Geothermal Workshop, Decentralizált energiatermelés – vidékfejlesztés, Smart grid, smart metering konferencia).  Párhuzamos eseményként ezekhez kapcsolódik még a fentebb már kiemelt  a „Renewable Heating and Cooling Technology  (RHC) Platform” 2. éves szakmai konferenciája is, amelyre 23 EU tagországból várnak résztvevőket.

 

Forrás: ingatlanhirek.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes