Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T & E) elnökségének tárgyalásai a magyar kormánnyal

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (European Federation for Transport and Environment, T & E) elnökségi ülését most Budapesten tartja annak érdekében, hogy hozzájáruljon a magyar EU-elnökség előkészületeihez.

 

 

 

Ennek jegyében az elnökség tagjai tegnap találkoztak Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárral, ma pedig megbeszélést folytatnak Völner Pál közlekedési és energiaügyi államtitkárral. Erről a sajtót szerdán reggel Budapesten tájékoztatták.  (A sajtótájékoztatón a képen balról-jobbra: Ula Rasmussen a T & E elnöke, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, és Jos Dings, a T & E igazgatója.) 

A T & E a legnagyobb civil szervezet, amely összeurópai szinten dolgozik a környezetvédelmi szempontból fenntartható közlekedésért. Székhelye Brüsszelben található. Pártpolitikailag független nonprofit tömörülés, amely mintegy 50 tagszervezete van Európa különböző országaiban. Magyarországi tagszervezetei a Levegő Munkacsoport és a Magyar Közlekedési Klub.
A szervezet elnöksége részt vesz az „Új logika a gazdaságban" konferencia közlekedési szekcióján. A magyar politikusokkal folytatott egyeztetéseken az Európai Unió közlekedéspolitikáját, az uniós támogatások felhasználásának átalakítását, a tehergépkocsik útdíjáról és az energiaadóról szóló irányelvek előkészítését vitatják meg, de szó esik még az agroüzemanyagok (bioüzemanyagok) kérdéséről, illetve a gépjárművek széndioxid-kibocsátásának csökkentését szolgáló előírások szigorításáról.

A magyar EU elnökség fontos feladatai – A fehér könyv

Az Európai Bizottság 2010 végén hozza nyilvánosságra az EU 2020-ig érvényes új közlekedéspolitikájáról szóló fehér könyvét. Ennek egyik fő eleme várhatóan a közlekedés széndioxid-mentesítése lesz. Ennek a célnak a megvalósítását segítené elő az energiaadóról szóló irányelv módosítása, amelynek most folynak az előkészületei. Az Európai Bizottság álláspontja szerint (amellyel a T&E is egyetért) az energiaadók emelése (beleértve az üzemanyagadókat is) amellett, hogy elősegíti az éghajlat védelmét, lehetővé teszi a munkabéren lévő adóterhek csökkentését (vagy legalább az emelésük elkerülését), ami kedvezően hat a foglalkoztatottságra. A T&E ezért szorgalmazza, az adó legyen arányos az üzemanyag energiatartalmával és az elégetése során kibocsátott szén-dioxid mennyiségével. Ez azt jelenti, hogy a gázolaj adójának 12 százalékkal magasabbnak kell lennie, mint a benzinének (ellentétben a mai helyzettel, amikor a gázolaj adója az alacsonyabb). Továbbá az üzemanyagadókat évente emelni kell az infláció és vásárlóerő alakulásának megfelelően. Egyúttal intézkedéseket kell hozni az EU-n kívüli országokból belépő járművek „üzemanyag-turizmusának" megelőzésére. Az egységes üzemanyagadó alkalmazásával a magyar költségvetés is számottevő többletbevételhez juthat, és nem kell attól tartani, hogy a gépjárművek a szomszédos országok benzinkútjainál töltik fel tankjaikat a magyarországiak helyett.

Az Euromatrica-irányelv

A magyar elnökség alatti további fontos feladat a tehergépkocsik útdíjáról szóló, úgynevezett Euromatrica-irányelv módosítása. A tehergépkocsik üzemeltetői az Európai Unióban mintegy 50 milliárd eurót kitevő adót és díjat fizetnek évente járműveik után. Ez az összeg nagyjából fedezi a tehergépkocsik által használt infrastruktúra megépítésének és fenntartásának költségeit. Azonban ezen felül a tehergépkocsik évi 90 milliárd eurónak megfelelő környezeti és egészségi kárt is okoznak, amelyet az üzemeltetőik egyáltalán nem fizetnek meg.
Ugyanakkor a közúti árufuvarozás az egyetlen gazdasági ágazat az Európai Unióban, ahol tilos a környezeti károk költségeinek a beépítése az árakba. A környezetvédő civil szervezetek és más érdekképviseletek szerint ez ellentétes az Európai Unió Alapszerződésével, amely rögzíti a „szennyező fizet" elvet. A széles körű tiltakozás hatására az Euromatrica-irányelv legutóbbi, 2006-ban történt módosítása során arra kötelezték az Európai Bizottságot, hogy készítsen el egy módszertant a közlekedés külső költségeinek (általa meg nem fizetett környezeti kárainak) kiszámítására, hogy majd ennek alapján módosítsák az irányelvet és lehetővé tegyék ezeknek a költségeknek a beépítését a tehergépkocsik útdíjába (ezt nevezik az externáliák internalizásának). A módszertan már 2008-ban elkészült, azonban egyes tagállamok ellenállása következtében az irányelv a mai napig nem került módosításra. Remélhetőleg a most kezdődő belga EU-elnökség alatt előrelépés történik az ügyben, és a magyar EU-elnökségre hárul a feladat az ügy kedvező lezárására. Különösen fontos lenne annak ösztönzése, hogy az útdíjat minden útra vessék ki, ne csak az autópályákra, és így a közúti teherforgalom lehetőleg minél nagyobb arányban az autópályákra terelődjön.

Az agroüzemanyagok kérdése

Folyamatban van az agroüzemanyagokkal („bioüzemanyagokkal") kapcsolatos uniós előírások felülvizsgálata is. Egyre több tanulmány mutat rá, hogy elhibázott volt az EU-nak az az előírása, hogy 2020-ban az üzemanyagok legalább 10 százalékát az agroüzemanyagok tegyék ki. Ez utóbbiak termelésére ugyanis nincs elegendő termőföld, így egyrészt az élelmiszertermeléssel versenyeznek a földterületért, másrészt erdők és más természeti területek elpusztításával nyernek számukra újabb területet. Mindez néha több környezeti kárral jár, mint amennyi környezeti haszon származik. A magyar EU-elnökség feladata lenne, hogy elérje: csak annyi agroüzemanyag kerüljön előállításra, amennyi nem igényel újabb mezőgazdasági területeket.

Az uniós költségvetés előkészítése

Szintén kiemelt témája lesz a magyar EU-elnökségnek a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetés előkészítése. A T&E szerint el kell érni, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben az EU alapjaiból kizárólag olyan tevékenységeket támogassanak, amelyek nem rontják a környezet állapotát, nem eredményezik a széndioxid-kibocsátás növekedését. Ez azt jelenti, hogy a közlekedés terén elsősorban a vasút felújítására, korszerűsítésére, fejlesztésére kell fordítani a forrásokat.

Szintén fontos teendő a kevésbé szennyező gépjárművek elterjesztése. Az Európai Bizottság most készíti elő azt a szabályozást, amely szerint a jövőben csak „tisztább" járműveket lehet forgalomba állítani. A T&E komoly szerepet játszik az új szabályozás előkészítésében.

Forrás: integratorforum.hu

 
Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes