Az EU többletterhet vetne ki a teherautósokra

Megállapodhatnak hamarosan az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei arról, hogy a teherautók közlekedtetőinek hozzá kell járulniuk a járművek által okozott környezetterhelés költségeinek megtérítéséhez – állította csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap.

Az uniós témákra szakosodott újság úgy értesült, hogy a miniszterek jövő heti, luxemburgi találkozóján véget érhet az úgynevezett Eurovignette irányelv néven ismert uniós jogszabály módosításáról évek óta egy helyben topogó vita, és egyetértés születhet a témáról.

A várható megállapodás értelmében a jelenlegi útfenntartási hozzájárulás mellett környezetterhelési illetéket is kell majd fizetni, ráadásul minden autópályán az EU-ban. Ezzel mindazonáltal még nem válik bizonyossá a változtatások bevezetése. Ahhoz ugyanis kell az Európai Parlament jóváhagyása is – tette hozzá a European Voice.

Ellenzi a többletilleték bevezetését a fuvarozók nemzetközi szövetsége (IRU), amely szerint a fuvarozókra kirótt pluszteher nem oldaná meg sem a környezetszennyezés, sem az utak túltelítettségének problémáját, ugyanis a szállítócégeknek „nincs más választásuk, mint teljesíteni a megrendeléseket".

Forrás: integratroforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes