Arányosabban támogatná a közlekedést a kormány tavasztól

Egységes közlekedési rendszer kiépítését tervezi a kormány. Összehangolják a menetrendeket és arányosabban osztják el az évi 330 milliárd forintos állami támogatást. A kabinet terveiről Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt szombaton, a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén – adta hírül, a dehir.hu.

A debreceni tanácskozáson szó esett a januárban felálló megyei kormányhivatalokról is. A vasútállomástól indul Debrecenben a 32-es busz, így a vonattal érkezők könnyen eljuthatnak például a DAB székházhoz, vagy a Doberdó utcára. A DKV költségeihez minden évben hozzájárul az állam. Idén 400 milliót, emellett egy pályázat után még csaknem 300 millió forintot kap a közlekedési vállalat, ez az összeg azonban töredéke annak, amit a fővárosi BKV kap.

Egyes számítások szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat az állami pénzek 90 százalékához jut hozzá, míg az ország többi cége, így a DKV is a maradék 10 százalékon osztozik. Kósa Lajos polgármester szerint ezt az aránytalan rendszert meg kell változtatni. A társaságokat a megtett kilométerek után kell támogatni.
- Egy embert egy kilométerre elvinni egy busszal, ahhoz mindenhol x forint támogatást kell adni a kormánynak, függetlenül attól, hogy az a Bimbó utcán van a II. kerületben, vagy a Paprika utcán Debrecenben vagy Szamosangyaloson, a Báthori utcában – hangsúlyozta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Évente 550 milliárd forint támogatást kapnak a közlekedési cégek. Ebből az állam 330 milliárd forintot ad. Fónagy János azt mondta: a jövő tavaszra elkészülő új törvényjavaslat célja az, hogy összehangolt menetrenddel működjön a helyi és a helyközi közlekedés, valamint a MÁV. Egységesítenék a jelenleg széttagolt vállalati rendszert is. A változtatások után az államtitkár reményei szerint jobb minőségű lesz a szolgáltatás.
- Az elsődleges célja ennek az, hogy ezért a pénzért a szolgáltatások minősége javuljon. Az állampolgárok az adóforintjukból finanszírozott költségvetés alapján járó szolgáltatásokat megkapják – magyarázta Fónagy János.

A közgyűlésen emellett szó esett a megyei kormányhivatalok januári felállításáról is. Virág Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta: 120 milliárd forint átcsoportosításával hozzák létre a megyei szervezeteket. A hivatalok vezetőit egy-másfél héten belül nevezi ki a miniszterelnök.

forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes