Alternatív hajtású járművek versenye Budapesten

Szeptember 18-án, vasárnap rendezik meg az MVM Energia 2.0 Futamot az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera közötti szakaszon. Napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok startolnak a Magyar Villamos Művek Zrt. megrendezésében az alternatív hajtású járművek versenyén.

Az MVM Csoport feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátásmentes energia előállításának és felhasználásának jelentőségére. Az MVM Energia 2.0 Futam ennek a folyamatnak újabb kiemelt állomása, hiszen a különleges verseny izgalmas módon képes felhívni az érdeklődők figyelmét a károsanyag-kibocsátás csökkentésének fontosságára.

„Az MVM vezetése erős, sikeres nemzeti vállalatcsoportot épít, és így felelős a szén-dioxid-kibocsátásmentes energia előállításáért, amely a fenntartható jövő alappillére”- jelentette ki Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója. „Magyarországon több módszert is alkalmaznak a CO2-mentes energia előállítására. Ilyen például a szél- és napenergia, de jelenleg, jelentős ipari méretekben csakis az atomerőmű képes Magyarországon ilyen módon előállítani energiát, ráadásul ez a legolcsóbb áram.”

AZ MVM Energia 2.0 Futam fővédnöke Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

Az MVM Csoport márciusban indította útnak az Energia 2.0 programját, amely az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan Budapesten, 2011. szeptember 16-tól 18-ig új, kiemelt rendezvénnyel jelentkezik, az MVM Energia 2.0 Futammal.

Az MVM Energia 2.0 program a soros magyar EU elnökség idején jött létre, azzal a nem titkolt céllal, hogy a lakosság ne csak megismerje a főbb uniós energiapolitikai célkitűzéseket, de értse és érezze is, hogyan lehet a hétköznapi tevékenységek által a célok elérését támogatni is.

A Magyar Villamos Művek ezért hozta létre a program keretében az Energia 2.0 elnevezésű interaktív energia parkját a budapesti Erzsébet téren, amely hamarosan rendkívül népszerűvé vált. Az egyedi kezdeményezést azóta is rengeteg rendezvényre, fesztiválra hívták meg, így a Volt, a Balaton Sound és a Szigetfesztiválon is bemutatkozott már. Most a főváros szívében a Futamon várja a látogatókat, hogy a megújuló energiaforrások és a szén-dioxid-kibocsátásmentes energiatermelés megismertetése mellett nyújtson szórakoztató programokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A futam

A futamon résztvevő autók szeptember 16-án, pénteken érkeznek a fővárosba a Magyar Villamos Művek székházához, hogy a csapatok a technikai előkészületeket megtegyék.

Másnap, azaz szombat reggel 9 órakor rendőri felvezetés mellett látványos felvonulás keretében indulnak el a különleges járművek a város szívébe, hogy a Nemzeti Vágta helyszínét is érintve beálljanak a boxutcába az Oktogonon, ahol az érdeklődők egész nap megszemlélhetik őket. A megújuló energia egyéb felhasználási módjaival foglalkozó interaktív bemutatók is várják az érdeklődőket a helyszínen.

Vasárnap a versenyzés veszi át a szerepet. Reggel 8 órától megkezdődnek az időmérő edzések. 13 órakor Tarlós István főpolgármester és az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója Baji Csaba indítja el az első európai fővárosi Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, az MVM Energia 2.0 Futamot.

Az eseményen zömmel azok a ma is elérhető zöld technológiák vonulnak majd fel, amelyeket a járműgyárak akár már ma felhasználhatnak a környezet megóvása érdekében, de rajthoz állnak majd egyedi prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos hajtású motorok, gokartok és napelemes járművek is, amelyek egytől-egyig károsanyag-kibocsátásmentesen üzemelnek.

„A szigorú szabályok alapján szervezett versenyek közben, a gyerekeknek egész nap lehetősége lesz kipróbálni az elektromos hajtású gokartokat, de a sajtó képviselőit is várjuk a különleges járművek tesztelésére.” – mondta el Felkai György, az MVM kommunikációs igazgatója. „Az eseményről nem hiányozhatnak az ismert, közéleti személyek sem, így különleges versenyzésre hívtuk Lázár Zoltán hatszoros fogathajtó világbajnokot, Bárdosi Sándort háromszoros magyar bajnok birkózónkat, Katus Attila többszörös aerobik világbajnokot és Bebét a Black to Black frontemberét, akik elektromos hajtású gokartokkal szállnak versenybe a ’Famous’ kupáért.”

Petis László a verseny technikai igazgatója elmondta, hogy közel 40 járművel regisztráltak a versenyre, amelyek között nemcsak prototípusok, hanem átalakított szériaautók és motorok is szép számmal szerepelnek.

forrás: zoldtech.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes