A vulkáni hamu nem befolyásolja a légi utasok jogait

Az izlandi vulkánkitörés miatt előállt rendkívüli körülmények között, a légi járatok tömeges törlésekor is érvényesek azok az előírások, amelyek a légi utasok jogait biztosítják – hangsúlyozta Siim Kallas közlekedési EU-biztos, miután csütörtökön több európai országban felfüggesztették a polgári légi közlekedést

Kallas megállapította, hogy a porfelhő súlyos veszélyt jelent a légi közlekedésre. A nemzeti hatóságoknak a nemzetközi jogi előírások alapján gondoskodniuk kell a biztonságról, beleértve a légtér, illetve a repülőterek lezárását is, mégpedig úgy, hogy nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést egyetlen légi társasággal szemben sem – tette hozzá.

A rendkívüli körülmények mellett is érvényben maradnak azonban a légi utasok uniós irányelvben biztosított jogai – figyelmeztetett az EU-biztos.

Külön nevesítette azt az utasjogot, hogy a légi társaságok kötelesek megfelelő tájékoztatást adni a helyzetről, a járattörlésekről és a késések várható időtartamáról. Az utasokat – folytatta – ilyen esetekben külön ellátás illeti meg, így üdítővel, étellel kell őket ellátni, szállást kell nekik biztosítani. Az utasnak joga van ahhoz is, hogy választhasson a menetjegy árának megtérítése, illetve a célállomás alternatív útvonalon történő elérése között.

Kallas arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen rendkívüli esetekben az utasoknak nem jár további pénzbeli kártérítés, szemben azzal, amikor a légitársaság hibájára vezethető vissza a járatok késése, illetve törlése.

MTI/Menedzsment Fórum

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes