Budapest, 2010. május 6., csütörtök – A UPS nemzetközi csomagszállító vállalat megerősödve kerül ki a gazdasági válságból, növelni tudta tavalyi, illetve idei első negyedévi eredményét – mondta Nando Cesarone, a magyar, az osztrák és a svájci UPS ügyvezető igazgatója újságíróknak csütörtökön Budapesten.
Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: 2009 a cég egyik legjobb évének számít, és az idei első negyedév mutatói is biztatóak. A UPS globális adatai szerint tavaly 4 milliárd dollár korrigált üzemi nyereséget értek el.
Idén az első negyedévben a korrigált üzemi nyereség 1,2 milliárd dollárt tett ki szemben a 2009. első negyedévi 899 millió dollárral. Kérdésre válaszolva elmondta: globális vállalatként országra bontott adatokat nem közölnek, de annyit megjegyzett: a magyarországi érdekeltségük jelentősen hozzájárult a cég eredményeihez.
Az idei első negyedévben a globális konszolidált bevétel 11,7 milliárd dollár volt, tavaly az első negyedévben 10,9 milliárd dollárt tett ki. Nando Cesarone elmondta: cégük a válság kezelése során áttekintette a több mint száz éves múltjuk során előfordult krízisekre alkalmazott megoldásokat, így a mostani esetben a költségek csökkentésére, a szolgáltatás minőségének megőrzésére összpontosítottak, illetve folytatták a stratégiai beruházásaikat.
Példaként említette, hogy 1,4 milliárd dollárral csökkentették a cég költségeit a válság miatt, ennek részeként befagyasztották a menedzsmenti fizetéseket, illetve optimalizálták a szervezetüket, tevékenységüket. A stratégiai fejlesztések között említette az ügyvezető igazgató, hogy Kínában, az egyik repülőtéren üzembe helyeztek egy új elosztó központot, Hollandiában egészségügyi logisztikai központot létre.
Poczok Péter, a UPS osztrák és magyar társaságainak kereskedelmi igazgatója elmondta: tavaly Magyarországon sikeresen bevezették a belföldi expressz csomagszállítást, ügyfeleik száma egyre bővül. Poczok Péter hangsúlyozta, hogy a globális kereskedelemben fellendülést tapasztalnak, és szeretnék, ha a magyar vállalatok a logisztikai láncolatukban a UPS cégre is építenének.
A kereskedelmi igazgató piacuk további bővülésének lehetőségét látja az internet-kereskedelem elterjedésében, illetve az egészségügyi logisztikai szolgáltatások térnyerésében. A UPS az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt legutóbbi légi forgalom korlátozás ellenére jelentősebb fennakadás nélkül megoldotta a nemzetközi csomagszállítást. Európában a légi szállítást az egyébként is meglévő közúti hálózatra terelték – mondta Poczok Péter.
Forrás: MTI

Autoszektor.hu
BI-KA Logisztika
Kézfogás Program
Közlekedési információk
Leanlogisztika
Minősített cégek
MLSZKSZ
NordLog Klaszter
Zenit Híradó
>