A szakmai minősítések a Zenit imázsát erősítik

A Zenit Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft igazgatója, ifj. Szomor László, év eleji sajtótájékoztatóján elsősorban a cég legutóbbi, és eddigi szakmai sikereiről adott rövid információt. Elsőként ismertette a megjelent újságírókkal az ez év január végén elnyert Meta Regalbau, (Arnsberg, Németország) első magyarországi elismerését és bemutatta az ezzel járó díszplakettet.

A Zenit Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft igazgatója, ifj. Szomor László, év eleji sajtótájékoztatóján elsősorban a cég legutóbbi, és eddigi szakmai sikereiről adott rövid információt.
Elsőként ismertette a megjelent újságírókkal az ez év január végén elnyert Meta Regalbau, (Arnsberg, Németország) első magyarországi elismerését és bemutatta az ezzel járó díszplakettet.
Elhangzott:
Az elismerést a Zenit az európai vezető raktártechnikai gyártótól a korszerű raktárrendszerek magyarországi eredményes bevezetéséért, a technológiák/know-how megismertetéséért, a szállítások gyorsütemű sikeres lebonyolításáért, a megnövekedett áruforgalomért, a szakszerű és kifogástalan kivitelezésért – és a Meta Regalbau-állványrendszerek good-will-jének erősítéséért kapta.
A cégvezető a Meta Regalbau – 2008. január 24-25-én a csehországi Budweisben (ahol az elismerést átadták) lebonyolított ünnepsége kapcsán elmondta: A Meta Regalbau – amelyet 1896-ban alapítottak – gyárrészleggel rendelkezik Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban és közvetlenül üzleti partnerrel 15 országban. Logisztikai megoldásai egyedileg és költségkímélő módon realizálhatók.
A Meta Regalbau-állványrendszerek kapcsolódási módozatai (elemei) számtalan variáció megvalósítását teszik lehetővé, többek között:
- komplex áruelosztó központok,
- kompakt raktárrendszerek,
- teljes szakosított piac müköd(tet)éséhez szükséges berendezések,
- széles fesztávú állványrendszerek faraklapokkal, nagyobb és kötegelt áruféleségek tárolására,
- archív és irattári feladatok megoldására szolgáló rendszerek gyártása.
Hangsúlyozta Meta Regalbau minőségbiztosítási feltételeinek szigorúságát és azok következetes betartását. Szólt a gyár különleges szervizmegoldásairól is. Az igazgató kiemelte: a Zenit munkájának elismerésében a forgalom látható növekedése mellett cégük offenzív és hatékony marketing-kommunikációját kívánta a Meta-Regalbau honorálni; sokoldalú információs eszközeik alkalmazását és igénybevételét – a Zenit web-áruháztól a gyártmánykatalógusig, a Zenit Híradótól a DM-akcióig, a tanácsadásig.
A cégvezető a – Meta Regalbau elismeréssel összefüggésben aláhúzta:
A Zenit Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft az elmúlt csaknem 15 évben folyamatosan és következetesen törekedett – és törekszik – az eredményes működéshez elengedhetetlen kritériumokat, feltételeket, (megmérettetést) minősítéseket megszerezni, megteremteni és azokat betartani, azoknak megfelelni. Bizonyságul kiemelte a legfontosabbakat:
- 2003-ban a Zenit elnyerte az ISO 9001:2001 szabvány szerinti áruház-működtetési minőségbiztosítási rendszert,
- A Közbeszerzések Tanácsa auditálása, döntése alapján a Zenitet a Minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzékébe felvette (T/3-39/1592- 2/2005sz.) szállítóeszközök, raktárrendszerek (logisztika) szaktartományban. (cd:35000000-4és 36100000-2)
- Kérdésre válaszolva a cégvezető közölte: személy szerint iparkodik az ellátási lánc (SC) lényeges szegmensét alkotó logisztikai eszközök terítésének erősítésében közreműködni. Igényelte és megkapta az EU-s feltételeknek (is) megfelelő ún. kompetencia-minősítést (felsőfokú végzettség, évtizedes gyakorlat, szakmai publikációk, feddhetetlenség stb.) és ennek alapján "kereskedelemfejlesztési és szervezési" területre (‘Áruforgalmi szakértő’) engedélyt és igazolványt. (GKM.K.Eng.Hiv.E-107/2007.sz) Szomor úr fontosnak tartotta kijelenteni, hogy a szakértői tevékenység folytatásához szükséges engedély birtokában munkáját, működését a Zenit és partnerei javára kívánja folytatni a jövőben is.
A négy elismeréshez illetve minősítéshez csak gratulálni lehet!
/folytatjuk/

Kunvári Antal

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes