A Schmitz Cargobullal erősíti pozícióit a Waberer’s International Zrt.

További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata, a Waberer’s International Zrt. az Unió piacvezető járműgyártójával.

A már korábban lekötött darabszámmal együtt a Waberer’s az idén a német cég összesen 730 járművét helyezi üzembe. A két vállalat évtizedes kapcsolatában rekord nagyságú 2013-as rendelés összefüggésben áll a Waberer’s dinamikus németországi forgalombővítési terveivel. A kék mezőben aranysárga Napos ponyvájú pótkocsik ebben az évben 10%-kal több fuvart bonyolítanak le, mint 2012-ben, amikor összesen 1 millió 800 ezer tonna árut fuvaroztak Németországból az unió más országaiba és azokból Németországba.

Wáberer György elnök-vezérigazgató szerint „a Schmitz Cargobull pótkocsik megbízhatóságukkal, tartósságukkal és értékállóságukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a Waberer’s International a válság éveiben is folyamatosan növelni tudta működésének hatékonyságát, árbevételét és piaci részesedését”. A két cég közös technológiai fejlesztéseket végez a fuvaroztatók igényeinek magas színvonalú kielégítése érdekében. Ezek egyik jó példája a pótkocsik kitolható sarokoszlop-technológiájának kifejlesztése, amely a raklapos áruk a korábbinál hatékonyabb, teljes járműszélességben való rakodását teszi lehetővé. A Schmitz Cargobull dolgozta ki a Waberer’s összetéveszthetetlen ponyva-designjának gyártás-technológiáját, a német gyártó portfoliójában pedig „Waberer’s kék”-ként szerepel a ponyva színkódja ezzel is utalva a szoros kapcsolatra. „A Schmitz Cargobull standardizált magas minőségű gyártása, a járművek üzemeltetési költségeit csökkentő újításai és közvetlenül kínált előnyös finanszírozási konstrukciói is szerepet játszanak abban, hogy a Waberer’s International Zrt. valamennyi európai piacon csökkenteni képes megrendelőinek logisztikai költségeit” – hangsúlyozta Wáberer György.

A több mint 3000 kamionszerelvényből álló Waberer’s flotta szinte kizárólag Schmitz Cargobull pótkocsikból áll. Az európai gazdasági válság kezdete óta a Waberer’s mintegy két és fél ezret vásárolt ezekből a járművekből. Az idei beszerzés 100 egységgel haladja meg a különösen nehéz 2011-es gazdasági évben üzembe állított darabszámot.

A Waberer’s idei lendületes németországi piacnyerési terveinek megvalósítása érdekében tízmilliós euró beruházásokat hajt végre, amelyeknek a pótkocsik beszerzése csak egy része. Több mint 700 új vontató vásárlása is a programban szerepeI. A fuvareszközök tekintetében a Waberer’s szívesen támaszkodik a német technológiára: a vontatók számottevő része az MAN gyártmánya, amelyből az ezrediket néhány hónappal ezelőtt állította üzembe. A Waberer’s valamennyi vontatóját környezetkímélő Euro 5-ös erőforrás hajtja meg, de a cég már teszteli az első Euro 6-os motorral szerelt járműveket is. A vállalat adminisztratív alkalmazottai az Opel flotta személyautóival közlekednek.

A német piac jelenleg is a Waberer’s International Zrt. legfontosabb piaca a magyar után. Árbevételének körülbelül 25%-a köthető a németországi megrendelőkhöz. Naponta csaknem 700 Waberer’s kamion tartózkodik, illetve halad át német utakon, hetente 1100 szerelvény rakodik németországi telephelyeken. A Waberer’s kamion szerelvényei évente 90 millió kilométert tesznek meg német utakon, amiért a Waberer’s évi 15 millió euró útdíjat fizet Németországnak.
A Magyarországról Németországba történő fuvarfeladatok túlnyomó részét nemzetközi vállalatok magyarországi gyáraiban előállított termékek szállítása teszi ki. A Waberer’s Németországból más európai országokba irányuló export megbízásokat jellemzően az autóipar, az elektronika, az FMCG és a kozmetikai ipar globális vállalatai számára teljesít; köztük olyan nagy márkákéit, mit az Audi, a SSI Schäfer, az Electrolux DE, a Beiersdorf AG és az Unilever. A német megrendelők igényeire szabott kiszolgálást a Waberer’s Deutschland segíti. A müncheni iroda munkatársai naprakész helyi piaci ismeretek birtokában személyesen is ellenőrzik a szolgáltatás minőségét.

forrás: raktaram.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes