Céghírek, LogMenedzsment, , | 2012.01.24

A narancsszínű bikák istállója

Az osztrák Swietelsky cég (közutak, vasutak építésén kívül magas- és mélyépítéssel, környezetvédelmi beruházásokkal is foglalkoznak) 2004-ben lépett be a vasúti piacra, a Rail Transport Service GmbH (RTS) megalapításával.

Az élénk, narancssárga-szürke flottaszínt viselő magántársaság elsősorban az anyacég Swietelsky vasútépítési-logisztikai feladatait látja el, de ezen felül a liberalizált teherszállításból is kihasítottak maguknak egy szeletet.

Mozdonyparkjuk főleg dízelgépekből (ÖBB eredetű 2143-as, DB V200-as, Herkulesek, sőt egy Ludmilla is) áll, de a nagyobb távolságú teherszállításra 2007-ben két, 2010-ben egy harmadik ES64U4 sorozatjelű Taurus gépet is rendeltek.

A Swietelsky 2008-ban vásárolta meg a celldömölki Mávépcell céget, hazai jelenlétük azonban a kétezres évek derekától datálható: az RTS megalakulása után egy évvel már feltűnt élénk színű 2143-as mozdonyuk a hazai síneken. Rendszeres, vonali teherszállítást azonban csak 1216-osaik (osztrák cég lévén az ottani számrendszert használják) megjelenése óta vállalnak. Az 1216 901 pályaszámú mozdony a Hegyeshalom–Budapest–Miskolc útvonalon sűrűn feltűnik, a borsodi megyeszékhelyről kiinduló vonalakon 2143-assal is találkozhatunk.

Forrás: IHO

1 comment to A narancsszínű bikák istállója