A nagyvilág hírei

Látogatás a PESA-nál- elektrobuszok Debrecenben- meglepő megoldás a Kínában dugóba ragadó járművek ügyében- elégedetlen buszos szakszervezetek.

Híreink a hét második felében- bel- és külföldről.

Szeged | Magyarország – Nagy Sándor, a település alpolgármestere is tagja volt annak a delegációnak, amely a PESA lengyelországi gyárában megtekintette a Szegedre készülő villamosok gyártását. Beszámolója szerint a villamoskocsik igen kényelmesek, így minden bizonnyal hamar elnyerik a szegediek tetszését – az első véleményeket már szeptemberben meg lehet alkotni, 4-e és 12-e között egy kocsit ugyanis kiállítanak a Széchenyi téren. A kilenc vadonatúj PESA-jármű 2011 szeptemberében érkezik az SZKT-hoz.

Debrecen | Magyarország – Több elektrobuszt tervez forgalomba állítani a cívisváros közlekedési társasága a környezetvédelem szempontjából kiemelt területeken. A helyben készülő hajtáslánccal felszerelt járművek a jelenlegi flottát kiegészítve kezdik meg az üzemet a jövő évben; az azonban, hogy milyen karosszériába építik be, még nem ismert.

Budapest | Magyarország – Nem kíván fél metróvonallal együtt élni, ezért mindenképp az építkezés befejezése mellett áll ki Tarlós István főpolgármester-jelölt. Hozzátette: még sok tárgyalásra van szükség a BKV és a négyes vonal ügyében, azonban bizakodásra ad okot, hogy a jelenlegi kormány elődjénél valamivel több támogatást adna, amelyből vagy a közlekedési társaság általános helyzetén lehetne segíteni, vagy a metróépítést lehetne lendületesebbé tenni.

Kína – Olcsó, gyorsan megépíthető, de meglehetősen merész közlekedési módozat ötlete pattant ki keleti mérnökök fejéből. A Shenzhen Hashi Future Parking Equipment csoport egy olyan, hat méter széles és 4,5 méter magas járművet építene, amely az útpálya két szélén lévő síneken gördülne, alatta pedig a két méternél nem magasabb járművek haladhatnának. A monumentális járművet napelemmel és elektromos motorokkal működtetnék. A tervezők úgy vélik: egy év alatt negyven kilométernyi nyomvonal épülhet, az építési költségek pedig bőven kisebbek, mint egy metróvonalnál.

Budapest | Magyarország – Négy buszos szakszervezet feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a reménytelen pénzügyi helyzet miatt. Beadványukat azzal indokolták, hogy a fővárosi önkormányzat jogszabályokat sért, amikor nem téríti meg a közlekedési társaság bevétellel nem fedezett költségeit, ezért lett a BKV hiánya 27 milliárd forint. A szakszervezetek rámutatnak: nem a dolgozók szintjén keletkezik a deficit.

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes