A MÁV Cargo Záhonyra figyel

A záhonyi körzettel kapcsolatos aktuális kérdésekről tartott partnertalálkozót április 14-én a MÁV Cargo Zrt., ahol a társaság vezetői ismertették a cég aktuális terveit, elképzeléseit és lehetőségeit a térséggel kapcsolatban.

A legforróbb téma – a pénzügyi válság hatásai mellett – a Záhony-Port július 5-én lejáró átrakási keretszerződése volt. A Cargo tervei szerint, júliustól minden érintett céggel alvállalkozói szerződést kötne – azonos feltételek mellett.
A MÁV Cargo életében nagy jelentőségű Záhony – mondja el minden létező fórumon Kovács Imre, a társaság vezérigazgató-helyettese. A szavak mögött konkrét tervek és elképzelések állnak. Tavaly, 2008-ban a Cargo áruforgalmának 13%-a haladt át Záhonyon, amely körülbelül 5,4 millió tonna forgalomnak felel meg, de emellett az átrakás és további logisztikai tevékenységek is jelentős bevételeket jelentenek. Záhony részaránya a válság kezdete óta nem csökkent akkora mértékben, mint ahogy az a gazdasági hatások alapján előre prognosztizálható volt, 2009 első adatai szerint a Cargo összforgalmának 10%-a haladt át Záhonyon, mondta el lapunknak Vernes András kereskedelmi igazgató.

A cikk részletei –>

- mavcargo.hu –

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes