A MÁV az állami cégek közül kiemelt fontosságú

"Nyílt, jó kedélyű ember, néha talán túl elnéző is a kollégáival"; "igazi szellemi mérkőzés meggyőzni arról, hogy esetleg valami nem úgy működik, ahogy ő gondolja" – így jellemzik egykori munkatársai a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezérigazgatóját, Horváth Gergelyt.

mnv2

A Magyar Posta igazgatóságának elnöki posztját is betöltő, a MÁV igazgatóságában is helyet kapó Horváth – aki egyetemi évei alatt NB1-es kosaras volt – nem tekinti magát Fidesz-közeli üzletembernek.

Az Origónak adott interjújában elmondta: "A Posta és a MÁV az állami cégek közül kiemelt fontosságú. Előbbi évente körülbelül 80 milliárd forintos bevételt hoz a költségvetésnek adó- és egyéb befizetéseken keresztül, utóbbi nagyjából ennyit vesz ki, tehát ha jó munkát akarok végezni az MNV élén, akkor a legfontosabb vállalatok ügyeit minél jobban át kell látni. Ezen túl, a pénz-és értékpapír-forgalom lebonyolításban szerzett tapasztalatom jól jön a pénzforgalom-bonyolítást is végző Posta számára. Az első döntési szint a cégeknél van, a második döntési szint az MNV igazgatósága, a harmadik szint pedig már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Így mindenképpen részt veszek az irányításukban, a döntéseikben és a hosszú távú stratégiájuk kidolgozásában is".

 

Forrás: magyarkozlekedes.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes