A KSH jelenti, 2009/11 – összefoglalás

Novemberben a gazdaság egyes területein – nagyrészt a bázishatás következtében – a visszaesés mértéke a korábbiaknál kisebb volt. Az ipari termelés novemberben 7%-kal, a külkereskedelemben a kivitel értéke 3,1%-kal, a behozatalé 8,8%-kal csökkent. A korábbiaknál méréskeltebben, 2,7%-kal csökkent az alkalmazásban állók száma is. Ezzel egyidejűleg több mutatószám a korábbiaknál kedvezőtlenebb képet mutat: a munkanélküliség szeptember–novemberben 10,6%-ra emelkedett, novemberben az építőipari termelés 14,5%-kal, a kiskereskedelmi forgalom 7,3%-kal csökkent. A fogyasztói árak gyorsuló ütemben, novemberben 5,2, decemberben 5,6%-kal emelkedtek. Éves szinten az infláció a 2008. évi 6,1% után 2009-ben 4,2%-kal nőtt. A nettó kereset növekedése novemberben 0,2%-ra mérséklődött, így a január–novemberi reálbér 2,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.

A 2009-re rendelkezésre álló adatok szerint a gazdasági válság okozta globális visszaesés az év első felében elérte mélypontját. A második félév folyamán a világ fejlett térségeiben a legfontosabb gazdasági jelzőszámok a korábbinál kisebb mértékben csökkentek. Ebben egyrészt jelentős szerepet játszik az előző évi alacsony bázis, másrészt hozzájárul némi pozitív elmozdulás a reálgazdasági folyamatokban.
A nemzetközi környezetre jellemző kedvező fordulat a magyar gazdaság teljesítményében még csak nyomokban érzékelhető, összességében a bruttó hazai termék a III. negyedévben, az előző negyedévekhez hasonlóan, több mint 7%-kal esett vissza. A külpiaci folyamatokra érzékenyen reagáló, exportorientált ipari termelés fix bázisú adatai szerint a 2008 IV. negyedévében elszenvedett zuhanás után a termelés a négy évvel korábbi szint alá csökkent. Az első félév folyamán a termelés lényegében ezen az alacsony szinten stagnált, a második félévben azonban már némi javulás figyelhető meg. Hasonló irányzat érvényesült az értékesítésben, valamint a külkereskedelmi áruforgalomban.
Ezzel egyidejűleg számos fontos mutatószám változatlanul negatív, esetenként a korábbiaknál is kedvezőtlenebb képet mutat. Ilyen többek között a foglalkoztatottság és a munkanélküliség, a reálkereset, valamint a kiskereskedelmi forgalom és a vendéglátás.
Novemberben az ipari bruttó termelés a kiigazítatlan adatok szerint 7%-kal, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 9,2%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez az első tíz hónapban mért csökkenésnél lényegesen mérsékeltebb, mert az előző novemberben már több mint 10%-kal csökkent az ipari termelés volumene. Az alacsony bázisadatok hatására mérséklődött az értékesítés visszaesése is: a belföldi eladások 8,5%-kal, az exportértékesítés 4,7%-kal csökkent.
Az előző hónaphoz viszonyított termelés a szezonális és munkanappal kiigazított adatok szerint az októberi 1,8%-os növekedés után novemberben 1,3%-kal csökkent.
A 2008. novemberhez viszonyított mérsékeltebb visszaesés a legtöbb ágazatban megfigyelhető volt, sőt a feldolgozóiparon belül több alágban növekedés tapasztalható. A termelés egyötödét adó járműgyártásban (2,8%), a vegyi anyag, termék gyártásában (5,7%), a gyógyszergyártásban (1,5%) és a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben (4,4%) nőtt a termelés volumene az előző év azonos időszakához képest. Ezen alágakban – a gyógyszergyártás kivételével – mindkét értékesítési irányban növekedés figyelhető meg. A termelésben jelentős hányadot képviselő élelmiszeripar termelése az előző év azonos időszaki 14%-os csökkenés után idén novemberben gyakorlatilag stagnált (–0,4%), a nagyobb részarányú hazai értékesítés 1,5%-os csökkenéséből, valamint a kisebb részt képviselő külpiaci értékesítés 10,6%-os növekedéséből adódóan. Az energiaiparban 5,5%-kal maradt el a kibocsátás a múlt évitől, a kis súlyú bányászaté 29,4%-kal csökkent.

A cikk részletei –>

- ksh.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes