A kockázatkezelést még tanulni kell

Az Oracle nyilvánosságra hozott felmérése szerint az európai pénzintézetek magas beosztású üzleti és informatikai vezetői úgy vélik, hogy a döntéshozatal és a teljesítménymenedzsment során az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a kockázatkezelésre.

Az „Európai adatmegbízhatósági jelentés” címet viselő tanulmány felhívta a figyelmet néhány, a kockázattal és teljesítménnyel kapcsolatos adatok elérhetőségével összefüggő problémára is, valamint kitért arra a kérdésre is, hogy az informatikai rendszerek mennyiben képesek megfelelni az egyre szigorúbb jogszabályi előírásoknak.

A Vanson Bourne piackutató cég által elvégzett felmérés keretében európai pénzintézetek szakembereivel készítettek interjút; a pénzügyi szolgáltatások területéről 228, az informatikai területről pedig 222 személy véleményét kérdezték meg.

A felmérés legfontosabb megállapításai

A döntéshozatal során a pénzintézetek nem támaszkodnak integrált kockázati információkra. A felmérésben érintett pénzintézetek 41 százaléka nem egymással összefüggésben értékeli a kockázatot és a teljesítményt, és csak a válaszadók 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a pénzintézet képes valós idejű integrált teljesítmény- és kockázati információk előállítására.

A jelenlegi informatikai rendszerek nem alkalmasak arra, hogy biztosítsák a pénzintézetnek azokat az információkat, amelyek segítségével azonnal reagálhatnának a külső körülmények változására.

A válaszadóknak mindössze 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte a pénzintézet informatikai rendszere képes a tárolt adatok alapján valamennyi szervezeti egységre kiterjedő, teljes körű kockázatelemzésre.

Ezzel szemben a megkérdezettek 64 százaléka, azaz közel kétharmada úgy véli, hogy az informatikai részleg nem képes a pénzintézetről átfogó elemzést készíteni. Így például a vizsgálatban részt vevő bankoknak mindössze 32 százaléka állította, hogy probléma nélkül hozzáfér kulcsfontosságú adatokhoz (például az üzletfelekkel kapcsolatos információkhoz).

Az Egyesült Királyságban lévő bankok esetében a válaszadók 25 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az adott bank az ilyen jellegű adatoknak még az előállítására is képtelen. A pénzintézetek nincsenek tisztában azzal, hogy a kockázatok milyen súlyos hatással lehetnek a szervezet teljesítményének egészére.

A bankszektor válaszadóinak döntő többségénél nem történt meg a teljesítménymenedzsment-rendszerek és a kockázatelemzési rendszerek teljes integrációja. Ráadásul a felmérésben részt vevő bankok felének esetében a résztvevők úgy nyilatkoztak, hogy nincsenek meggyőződve az üzletfelekkel, illetve a kockázatokkal kapcsolatos adataik pontosságáról.

Forrás: gyártástrend.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes