A Jobbik szerint elfogadhatatlan a budapesti "buszprivatizáció"

A Jobbik a leghatározottabban elutasítja a BKV buszágazatának tervezett "privatizációját", amely az ellenzéki párt szerint a szakszervezetek ellehetetlenítéséhez, a szolgáltatás minőségének romlásához és komoly vagyonvesztéshez vezet majd – mondta a párt budapesti elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

    A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint egy előminősítői pályázat kiírásával elindult a budapesti buszközlekedés átszervezése: a tervek szerint a buszüzemeltetésben megszűnik a BKV monopóliuma, a verseny eredményeként alacsonyabb költségek, új buszok és hatékonyabb üzemeltetés lehet az eredmény.     Staudt Gábor pénteken úgy fogalmazott: "bármennyire is tagadják, ez privatizáció", ami a Jobbik számára elfogadhatatlan. Az ellenzéki politikus kiemelte: a buszágazat az egyedüli, amely nyereségesként működik a BKV-n belül, és nyilván a leendő magánvállalkozók is profitot akarnak termelni, viszont ezt a profitot az adófizetőktől veszik el.     Staudt Gábor hangsúlyozta, önmagában a takarékossági intézkedéssel nincsen problémájuk, azzal van, hogy nem a jelenlegi rendszert racionalizálják, "hanem szétverik és odavetik a multiknak".     A Jobbik szerint az is kérdés, hogy mi lesz a buszgarázsokkal és ingatlanállománnyal.     Az ellenzéki párt szerint egyébként a flottabérlés jelenthetné a megoldást a BKV gondjaira, hiszen ezzel jelentős összegeket spórolhatnának és a nyereségről sem kellene lemondani.

Forrás: MTI

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes