A hatósági szemle után döntenek a Margit híd hétfő esti megnyitásáról

Hatósági szemlét tartanak hétfő délelőtt a felújított, átadás előtt álló Margit hídon – erősítette meg a Népszava információját a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője az MTI-nek. Tóth Kata a további részletekről későbbre ígért tájékoztatást.

A lap úgy tudja, az autósok hétfő kora estétől már használhatják a hidat, ha a hatósági szemlén a szakemberek nem találnak olyan hiányosságot, amely megakadályozhatná az ideiglenes forgalomba helyezési engedély kiadását. A hatósági eljárás során összesen 65 szakhatóság és kezelő nyilatkozatát kell beszerezni ahhoz, hogy a közösségi közlekedés után a gépjárműforgalom is megindulhasson a Margit hídon.

November első hétvégéjén tartották a híd statikus próbaterhelését, ennek eredményei megfelelőek voltak. Korábbi közlések szerint a Margit híd ideiglenes átadását a múlt hétre tervezték.
A híd rekonstrukcióját 2009 augusztus 21-én kezdték el. Az eredeti ütemterv szerint az ideiglenes átadásnak az idén augusztusban kellett volna megtörténnie, de az engedélyek kiadásának csúszása miatt ez akkor elmaradt. A legutóbbi határidőhöz képest végül mintegy egy hónappal korábban adják át a forgalomnak a dunai átkelőt.

forrás: ingatlanhirek.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes