900 millió dolláros per elé néz a Mitsubishi

A Mitsubishi két rossz hírt jelentett be ma: egyrészt lefelé módosította gazdasági előrejelzését, másrészt közölte, hogy korábbi beszállítója 900 millió dollár értékű pert indít ellene.

A Mitsubishit azért perelte be korábbi beszállítója, az egyiptomi Masria, mert állítása szerint a negyedik legnagyobb japán autógyár szerződést szegett, amikor véget vetett a megállapodásuknak.

Az egyiptomi vállalat szerint a felmondásról szóló nyilatkozat semmilyen racionális indokot nem vonultat fel. A Masria ezen az alapon a cégcsoport nettó eszközértékének 54 százalékát, 900 millió dollárt követel a Mitsubishitől.

Az autógyár az AFP szerint megalapozatlannak nevezte a pert és leszögezte, hogy hat hónappal a beszállítói szerződés megszűnése előtt figyelmeztette a Masriát, ezért erőteljesen felveszi a harcot az eljárás ellen.

Ezzel párhuzamosan a Mitsibishi bejelentette, hogy a korábban jelzettnél 54 százalékkal alacsonyabb, 150,4 millió dolláros működési bevételt vár a márciussal végződő üzleti évben. A cég egyúttal 51 millió dollárra mérsékelte a nettó profitra vonatkozó kilátásait is.

Szerző: AFP – Világgazdaság Online

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes