55 milliós képzési programot indított a Vértes Volán

A Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt. 55 millió forintos képzési programot indított 103 munkahely megőrzéséért – tájékoztatta a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-t.

A képzésben résztvevők jelentős része, mintegy 70 munkatárs mindennapi kapcsolatban áll az utazóközönséggel, a program a szolgáltatási színvonal emelését célozza – tette hozzá Németh Tamás.

A társaság a támogatásból a Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány megszerzését segíti a buszvezetőknek, amely nélkül 2013. szeptember 10. után nem vállalhat közúti személyszállítói munkát egyetlen autóbuszvezető sem. Továbbá ügyfélszolgálati és kommunikációs tréninget, illetve informatikai és kontrolling továbbképzést tartanak.

A képzésbe 37 hátrányos helyzetű munkavállalót is bevontak, ők ötven év felettiek vagy alacsony iskolai végzettségűek, illetve gyermeküket egyedül nevelő szülők.
A támogatást összesen 12 képzésre, az itt töltött munkaidő kieső bérének finanszírozására fordítja a Vértes Volán, a társaság vállalta, hogy április végéig megőrzi a 2010 januári létszámot – mondta el a vezérigazgató.

A Vértes Volán Zrt. 2009-ben 5,5 milliárd forintos nettó értékesítési bevételt ért el, 4 milliárd volt a személyszállítás árbevétele, a dolgozók létszáma 733. A cég közszolgáltatási szerződésben áll több önkormányzattal, így Tatabánya tömegközlekedését is biztosítja.

Forrás: hrportal.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes