Archive for december, 2009

Új vasúti láz Európában

Klímavédelmi és gazdaságélénkítési megfontolások miatt is rendkívül nagy az érdeklődés a szupervasutak fejlesztése és építése iránt Európában. Az elkövetkező öt évre összesen 115 milliárd eurónyi beruházást irányoztak elő a – többnyire állami kézben lévő – nagy vasúttársaságok Európa-szerte – írja a Világgazdaság. Jelen pillanatban is 3900 kilométernyi gyorsvasútpálya áll építés alatt, és további 8500 kilométer […]

Legyen saját raktára

A tengerentúli és nyugat-európai nagyvárosokban népszerű saját raktárak most kezdenek megjelenni régiónkban is Az Amerikai Egyesült Államokban 58 ezer self storage – vagyis "saját raktár" – működik, de Nagy-Britanniában, Spanyolországban is elterjedt ez a tárolási mód. Prága, Bukarest és a régió több nagyvárosa után Budapesten is megjelent az első miniraktárakat kínáló cég. A szolgáltatás lényege, […]

Újra keresik a beugró főnököket

A kemény gazdasági feltételek ellenére nőtt az interim menedzsment megbízások száma a harmadik negyedévben az Egyesült Királyságban. A gazdasági válság kitörése óta először tapasztaltak bővülést ezen a téren a szigetországban. Közel negyed annyival, 24 százalékkal nőtt az új interim menedzsment megbízások száma az Egyesült Királyságban a harmadik negyedévben – közölte Paul Botting, az Interim Management […]

Kiskereskedelem, 2009. október

Októberben folytatódott a kiskereskedelmi eladások harmadik éve tartó csökkenése. A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2009 első tíz hónapjában 4,7, októberben 7,5%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2009 októberében a kiskereskedelmi eladások 0,6%-kal mérséklődtek az előző havihoz képest. Az országos kiskereskedelmi […]

Tele a stratégiai gáztároló

A mai nappal teljesen feltöltötték az ország – sőt a világ – első, Szőreg-I. jelű stratégiai földgáztárolóját. Az 1,2 milliárd köbméteres, a gázfogyasztóknak mintegy 150 milliárd forintjába kerülő tárolóegység 45 napig az ország fogyasztásának harmada-negyedét képes biztosítani. Befejezték a stratégiai földgáztároló feltöltését. A tárolóban 1,2 milliárd köbméter készlet van, ami az E.ON földgáztárolójában lévő 200 […]

Nem hagyják elveszni a legendás autógyárat

A Spyker továbbra is érdeklődik a Saab iránt, ezért újabb ajánlatott tett a General Motorsnak a svéd autógyártóra. A General Motors pénteken jelentette be, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások a Saab eladásáról, ezért bezárja a céget. A Spyker hétvégén közleményben bejelentette, hogy újabb ajánlatot tett a Saabra, amely minden szempontból kedvezőbb, mint amit a General […]

Új KRESZ január 1-től – cél a gyalogosok, biciklisek védelme

A január 1-jén életbe lépő mintegy hatvan KRESZ-módosítás célja a gyalogosok, kerékpárosok védelme – olvasható a közlekedési minisztérium honlapján. "A módosítás szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így egyre többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy autózással szemben" – áll a szaktárca tájékoztatásában. A változások célja a szabálykövető magatartás erősítése. Több korszerű […]

Jönnek a megrendelések? A magyar ipari cégek már bizakodóbbak

A magyar ipari termelés legutóbb közzétett adatai már kisebb, de még mindig fájdalmas visszaesésről tanúskodtak, havi szinten azonban már minimális pozitív elmozdulás is érzékelhető. Ezzel a reményteli hírrel cseng össze egy most publikált hazai felmérés, amely a magyar ipari vállalkozások üzleti várakozásait is vizsgálta. Decemberben – a novemberi megtorpanás után – folytatódott a GKI konjunktúra-index […]

Újra magyar vasútcéget vesz az osztrák fuvarozó

Közösen vehet céget a MÁV Cargo és az Ökombi. A kombinált szállítmányozással foglalkozó Hungarokombi így az két társaságon keresztül az osztrák Rail Cargo Austria birodalmába kerül, amely a MÁV Cargót is magáénak tudja. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezi, hogy az Ökombi GmbH a MÁV Cargo Zrt.-vel közösen közvetlen – és ezen keresztül a Rail Cargo […]

Kínai buszgyár jöhet Magyarországra

A kínai Xiamen King Long United Európában keres beruházási helyszínt, állítólag Gyöngyös környéke és Miskolc is az esélyesek között van. Magyarországon építheti meg első európai összeszerelő üzemét a kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. Ltd buszgyártó – jelentette be Kelemen János, a King Long Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken. Az ügyvezető a […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes