Archive for március, 2009

Újabb csoportos létszámleépítések Vasban

Száztíz dolgozójától válik meg májusban és júniusban a szombathelyi székhelyű MÁV Vasjármű Kft. és az MTI információi szerint a sárvári AMTEK Elektronikai Kft. is leépít. Tájékoztatása szerint a munkaügyi központ felé 160 dolgozót érintő csoportos létszámleépítést jelentettek be, üzleti megrendeléseik csökkenése miatt. Az érintett dolgozókat hétfőn írásban tájékoztatták a várható leépítés szándékáról, a felmondóleveleket azonban […]

Milliárdos fejlesztések Záhonyban!

A beruházók már sorakoznak… E héten indul a záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása, s a 32,5 milliárd forint értékű fejlesztés minden tervezett beruházása kezdetét veszi négy hónapon belül – jelentette be Kálnoki Kis Sándor, a projekt miniszterelnöki megbízottja a szabolcsi városban hétfőn sajtótájékoztatón. Kiemelte: Fényeslitke és Komoró között 4,5 milliárd forintos költségből teljes termelői […]

Elüldözték a Peugeot főnökét is

A General Motors után, a Peugeot vezérigazgatóját is lemondatták. A PSA Peugeot Citroën felügyelő bizottsága tegnap eltávolította pozíciójából Christian Streiffet, a cég vezérigazgatóját – jelentette a Wall Street Journal. Az bizottság egyik tagja, Roland Vardan fogja június 1-ig irányítani Európa második legnagyobb gépkocsi gyártóját – utána Philippe Varin az acélgyártó Corus ex-elnöke veszi át pozícióját. […]

Lemondott a General Motors vezérigazgatója

Az Obama kormány nyomására döntött a távozás mellett az autógyártó első embere. Rick Wagoner azért döntött a távozás mellett, mert nagy nyomás nehezedett rá az Obama kormány vasárnapi döntése után, amikor bejelentették az újabb segítőcsomagot – jelentette a Reuters. Wagoner, aki 2000 óta volt a GM ügyvezető igazgatója, eleve nehéz helyzetben volt, mivel az autóipar […]

Magyar cégalapítási láz Romániában

Mágnesként hatott a magyar vállalkozásokra, hogy Romániában már 70 eurós költséggel megalapítható egy kft., ráadásul igen rövid idő alatt. A Napi Gazdaság cikke Tavaly az egy évvel korábbit meghaladva több mint ezer új, magyar érdekeltségű céget jegyeztek be délkeleti szomszédunkban, amivel számuk immár meghaladja a kilencezret. Ezek túlnyomó többsége alacsony tőkéjű kisvállalkozás. A törzstőke és […]

Belső vizsgálat indult a BKV-nál tanácsadás ügyben

A BKV felügyelő bizottságának (fb) kezdeményezésére a közlekedési társaság belső vizsgálatot rendelt el hét céggel kötött tanácsadói szerződéseivel kapcsolatban – közölte az MTI-vel az fb Fidesz által delegált tagja hétfőn. Dandy Trading, az Everest Capital, a Fazeno Bt., a Noguchi Kommunikációs Kft., az Expert Kft., a Force Motrice Zrt. és a V-Valeur Kft. tanácsadói szerződéseit […]

A Google is elbocsátásokat jelentett be

Észak-Amerikában épít le a Google, jelentette be a társaság. A megszorítások a sales és marketing osztályt érinti, ez a legnagyobb létszámcsökkentés a vállalat megalakulása óta, igaz a 200 fő elbocsátása a teljes létszám egy százalékát sem éri el. Nem első ízben bocsát el alkalmazottakat a Google, ám az ezúttal bejelentett 200 fő elbocsátása az eddigi […]

Elkészült a záhonyi vasúti infrstruktúra fejlesztési terve

Elkészült a Záhony térségében megvalósuló vasúti infrastruktúra fejlesztési terv – közölte a MÁV Zrt. szerdán. A vasúttársaság közleménye szerint a kivitelezési pályázatok meghirdetéséhez szükséges terveket a MÁV Tervező Intézet készítette el, amelyet a megrendelő MÁV Zrt. elfogadott és jóváhagyott. Az előkészítési projekt mintegy 739 millió forintba kerül, és 100 százalékos támogatást élvez. A záhonyi térség […]

Felszámolás helyett csődeljárás jön

Tavasszal a parlament elé kerülhet, ősszel pedig már hatályba is léphet a csődtörvény tervezett módosítása. A kormány tegnap tárgyalta az igazságügyi tárca előterjesztését a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló törvény változtatásáról, amelynek részleteit várhatóan a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón ismertetik. A módosítás egyszerűsítené, gyorsítaná és ésszerűsítené a szabályozást, továbbá olyan új jogintézményeket vezetne be, amelyek igazodnak […]

Az Axis Communications idén ünnepli 25. születésnapját

Az Axis Communications, a hálózati videórendszerek piacának világszinten vezető gyártója 2009-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az évek során a svéd vállalat a hálózati hardver termékek örökségére építve vált az IP alapú hálózati videórendszerek piacának vezetőjévé. Annak a piacnak, amely az analógról az IP alapú rendszerekre való átállásnak is köszönhetően az IMS előrejelzése szerint 35%-al nő […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes