157 vasúti kocsi fővizsgáját végzi el a Bombardier MÁV Kft.

A Bombardier MÁV Kft. 157 vasúti kocsi fővizsgáját végzi el 1,7 milliárd forint értékben a MÁV-Gépészet Zrt. megrendelésére – közölte Orbán Péter, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a 157 vasúti kocsi fővizsgáját ez év július 1. és jövő év március vége között végzik el – mondta Orbán Péter.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a jövőben több innovatív projektet közösen hajtanak végre a MÁV-Gépészettel.

Többek között együtt akarják elvégezni a Görlitz V típusú forgóvázak átalakítását. Ennek során a régi forgóvázakat úgy újítják fel, hogy korszerű követelményeknek megfelelő új terméket állítanak elő, amely a karbantartási költséget is csökkenti – fejtette ki Orbán Péter.

A tervek szerint együttműködnek a MÁV-Gépészettel a vasúti kocsikban a vezeték nélküli internet biztosításához szükséges felszerelés kiépítésében, a képernyős információs rendszer kialakításában. A kft. nyitott az együttműködésre a MÁV-Gépészet égisze alatt készülő IC+ kocsik prototípusainak fejlesztésében is – mondta Orbán Péter.

Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy Dunakeszin nagy múltja van a vasúti járműgyártásnak, többek között itt készült az az aranykocsi, amely 1938-ban a Szent Jobbot vitte országjáró körútján.

Az  ügyvezető igazgató elmondta: a közelmúltban a Svájci Vasút megrendelésére alakítottak ki újszerű vasúti kocsiszekrényt. Ennek a gyártása jelentős részben Dunakeszin történik. A fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy a szerelvénybe alacsonypadlós egységet is beépítsenek a régi, meredek lépcsőkkel közlekedő vasúti kocsik közé. Ez a megoldás a MÁV-nak is kedvező lehetne, és ha a vasúttársaság rászánja magát egy ilyen tenderkiírásra, akkor a Bombardier MÁV Kft. indulhatna a megbízásért  – mondta az ügyvezető igazgató.

A dunakeszi vasúti járműgyártó, a Bombardier MÁV Kft. 65 százalékban a Bombardier Transportation, 25 százalékban a MÁV és 10 százalékban a munkavállalók tulajdonában van.

Jelentősebb megrendeléseik a Norvég Vasút számára átalakított ülőhelyes, bisztrókocsit és gyermekjátszóteret is magában foglaló családi kocsik, az Olasz Vasút Z1-es vasúti kocsijainak fővizsgája, a Cseh Vasút Görlitz V típusú forgóvázainak átalakítása, valamint kocsiszekrény- illetve alvázgyártás svájci és belga megrendelők részére. Hazai piacon a cég legújabb termékei a MÁV részére átépített harmadik generációs Intercity kocsik.

Forrás: MTI

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes