1 km/h mínusz, 2200 élet plusz

Kutatások szerint a közúti járművek 1 km/órás sebességcsökkentése 2.200 életet ér, vagyis mivel ennyi ember életét lehetne megmenteni évente Európában.

Nyilvánvaló, hogy a haladási sebesség és a közlekedés biztonságának kockázata között összefüggés van. Ez általánosságban azt jelenti, hogy minél gyorsabban haladunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy baleset részesévé, sérültjévé, illetve áldozatává váljunk. Az elmúlt időszakban honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy már a kisebb mértékű, sokak által jelentéktelennek tartott sebességtúllépés is hatványozottan növeli a közúti balesetek és tragédiák bekövetkezésének kockázatát.

Kutatási adatok szerint a haladási sebesség mintegy 10 %-os növelése esetén kb. 25%-kal nő súlyos, és mintegy 45 %-kal a halálos sérülések létrejöttének kockázata. A 20 %-os sebességnövelés már a személyi sérülés lehetőségét 40 %-kal, míg a tragédiák bekövetkezésének kockázatát 100 %-ot meghaladó mértékben, azaz több, mint ötszörösére növeli (forrás: Nilsson, 2004A).

A sebességnövelés, ill. csökkenés hatása természetesen más szempontokból is megvizsgálható. Például úgy, ha a haladási sebesség egészen minimális, 1 %-os csökkentésének, vagy éppen 1 km/h-val történő csökkentésének lehetséges következményeit vizsgáljuk meg. Közlekedésbiztonsági kutatások során szakemberek állapították meg, hogy a haladási sebesség átlagos 1 % mértékű csökkenésével 2 %-kal csökkenthető a könnyű személyi sérülés, 3 %-kal a súlyos sérülés, 4 %-kal pedig a halálos sérülés kialakulása közúti baleset bekövetkezése esetén. (Forrás: Aarts, and van Schagen, 2006.)

Az ún. „Power Model" alapján – mely a sebességnövelés és a és a balesetek kialakulásának valószínűségét vizsgálja – még ennél is megdöbbentőbb adat állapítható meg. Amennyiben minden egyes járművezető, állandó jelleggel csupán egyetlen km/h-val csökkentené járműve haladási sebességét, úgy ezzel évente 2.200 ember életét lehetne megmenteni Európában. A számítások alapján – a közúti közlekedés jellegzetességeit figyelembe véve – 1.100 fő élete lakott területen belüli utakon, 1.000 fő élete lakott területen kívül, míg 100 fő élete az autópályákon lenne megmenthető.

Forrás: Gégény István

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes